A német nem érti, a spanyol miért nem vette észre őt. Hamilton magát is meglepte 11. helyével
Schumacher úgy véli, Alonso feltartotta őtA szezon második futama, az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után Michael Schumacher úgy véli, Fernando Alonso feltartotta őt az utolsó gyors körén, ezért nem tudott előrébb végezni a hetedik helynél. A pole pozíciót megszerző Sebastian Vettel elégedett, míg Lewis Hamilton magát is meglepte azzal, hogy csak a 11. helyen zárt.Michael Schumacher csak a hetedik helyet szerezte meg az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, de a jelek szerint ez nem csak rajta múlott. A német klasszis a kvalifikáció leintése után azonnal Fernando Alonso Ferrarijához lépett, és hevesen gesztikulálva magyarázni kezdett a még az autójában ülő spanyolnak.
Hirdetés
Ami a történet hátterét illeti: Schumacher a Q3 legvégén gyors kört teljesített a pályán, és az első két szakaszon mért ideje ígéretes kört sejtetett – de aztán rohamosan romlott az ideje, végül be sem fejezte a körét, hanem a boxutcába hajtott. A német pilóta az időmérő után elmondta, úgy érzi, Alonso feltartotta őt, ezért nem sikerült előkelőbb helyen végeznie.
„Megkérdeztem tőle, hogy a csapat a rádión nem szólt-e neki, hogy jövök. Ez a szokás. Azt mondta, hogy nem, egyszerűen túl későn látott meg, és ezért hagyta el későn az ideális ívet, amelyen a gyors körömet futottam" – adott betekintést Schumacher az Alonsóval folytatott beszélgetésbe a Bild helyszínről tudósító munkatársának.
„Nem feltételezek szándékosságot Alonsóról. De ott a kérdés, hogy miért nem látott engem. Ilyen szituációban én rendszeresen belenézek a visszapillantó tükörbe" – tette hozzá a hétszeres világbajnok. A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug úgy vélekedett az esetről, hogy enélkül a negyedik vagy az ötödik helyet szerezte volna meg Schumacher.
„Michael amiatt panaszkodott, hogy csak a hetedik helyen végzett" – kommentálta szűkszavúan az esetet Alonso, aki a harmadik pozícióból vághat neki a magyar idő szerint vasárnap reggel nyolckor kezdődő futamnak.
Az első rajtkockát Sebastian Vettel szerezte meg, aki reméli, ezúttal nem hagyja majd cserben a technika a futamon (a Red Bull pilótája a Bahreini Nagydíjon is az élről indulhatott, sokáig vezetett is a versenyben, végül motorhiba miatt leszorult a dobogóról).
„Egyértelműen a győzelem a célom. De ehhez az is kell, hogy célba érjek" – utalt a 22 éves német arra, hogy versenyautója ezúttal is megtréfálhatja. Ha erre nem kerül sor, Vettel jó eséllyel megnyeri a versenyt, ugyanis az Albert Parkban nagyon nehéz előzni – talán a Melbourne-ben gyakori vendégnek számító safety car húzhatja még keresztül a fiatal német számításait.
Lewis Hamilton, a McLaren pilótája csak a 11. helyen zárt, és ezzel nem csak a szurkolókat, hanem saját magát is meglepte.
„Nagy meglepetés volt ez, nem számítottam arra, hogy kiesek a Q2-ben. Úgy érzem, kihoztam a kocsiból, amit tudtam, de nem volt elég a tapadás. Szóval a mai nap nem volt túl jó, de biztató látni, hogy Jenson nagyszerű munkát végzett. Remélhetőleg mindketten jól szerepelünk majd a holnapi futamon."
