Jacques VilleneuveJacques Villeneuve története meglehetősen visszás, hiszen a kanadai pilóta pályafutása F1-es világbajnoki címének megszerzéséig meredeken ívelt felfelé, majd legalább ilyen határozottsággal elindult lefelé a lejtőn.Mindezt jól példázza, hogy a bajnoki címszerzés évében több pontot szerzett, mint az ezt követően a végleges visszavonulásáig eltelt kilenc évben összesen, futamgyőzelmet pedig utoljára 1997-ben szerzett. A Forma-1-ből végül bajnokhoz, valamint egy legenda fiához méltatlanul távozott, bár többször is kísérletet tett arra, hogy helyreállítsa renoméját.
Óriási hiba lenne azonban Kanada egyetlen Forma-1-es világbajnokát pusztán utolsó évei alapján megítélni - bár tény, hogy ezek sokat rontottak az összképen -, hiszen valóban egy zseniális pilótáról van szó, aki április 9-én ünnepli születésnapját, idén egészen pontosan a harmincnyolcadikat.
Megfertőzte a családi vírusA sikerese autóversenyző, Gilles Villeneuve felesége, Joann 1971. április 9-én egy kisfiúnak adott életet a kanadai Quebec tartomány Saint-Jean-sur-Richelieu nevű városában. A csemete születési anyakönyvi kivonatába a Jacques Joseph Charles keresztnevek kerültek be a családnév mellé, ezek közül később a Jacques Villeneuve "párosítás"lett a legismertebb. Jacques ugyan Kanadában született, de két lánytestvérével, Melanie-val és Jessicával Monacóban nőtt fel.
Gilles a McLaren színeiben 1977-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben, és Jacques számára mi sem volt természetesebb annál, mint hogy ő is apja nyomdokába lép, vagyis autóversenyző lesz. A hobby-gokartozáson kívül azonban jó ideig másra nem került sor.
1982-ben a Forma-1-es Belga Nagydíj kvalifikációján Gilles Villeneuve életét vesztette a Ferrari volánjánál ülve. Jacques ekkor még csak 11 éves volt, és a tragédia visszavetette még egyébként is az elején tartó pályafutását. A gyász közepette érthetően a családban senki nem akart még csak hallani sem arról, hogy a trónörökös is autóversenyzésre adja a fejét, ám Jacques ment előre, és még apja halálának évében rajthoz állt első hivatalos gokartversenyén.
Jacques 13 éves volt, amikor már világosan tudta, hogy a családi hagyományokat követve ő is autóversenyző lesz, ahogy egy korabeli interjúban még kölyökként fogalmazott: ő is megkapta a családi vírust. Persze édesanyja mindent eszközt bevetett a "vírusirtásra", és azt a feltételt szabta, hogy ha a kis Jacques jó jegyeket hoz matekból, akkor mehet gokartozni. JV így a suliban is odatette magát, remekül vizsgázott, Joann pedig tartotta a szavát.
1985-ben Jacques egy imolai gokart-pályán próbálhatta ki magát, a tulajdonosok, Luigi és Massimo Buratti pedig egyből meglátták az őstehetséget a fiúban. A 100 köbcentis gép után JV kipróbálhatta a 135-ös gokartokat is, majd még aznap(!) egy Forma-4 kategóriás versenyautóval is megtehetett néhány kört, már a nagy imolai ringen!
Innentől kezdve nem volt visszaút, bár Mrs Villeneuve továbbra is megkövetelte egyetlen fiától, hogy az iskolában helytálljon. JV a svájci Beau Soleil nemzetközi kollégium diákja lett, ahol megtanult síelni is, olyannyira, hogy tizenöt évesen válaszút elé érkezett, vagy az autóversenyzést folytatja, vagy profi síelő lesz. Hogy melyiket választotta, az már senki előtt sem titok.
"Mindig is úgy gondoltam, hogy a gyerekeket csak kölcsönkaptam. Mikor felnőtté válnak, úgyis a saját életüket fogják élni, a saját útjukat járják majd. Az, hogy Jacques autóversenyző lett, a saját döntése volt, ő ezt az utat választotta"- nyilatkozta egyszer Joann Villeneuve, a pilóta édesanyja.
Út az F1-be: Olaszországból Japánon át Amerikába1988 végén kipróbálta magát néhány túraautós versenyen Olaszországban, de a formaautós bemutatkozás sem sokat késett, sőt, hamarosan ez vette át a főszerepet. Villeneuve az 1989-es idényben már az olasz F3-ban szerepelt, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Camel támogatását élvezve a PreMa csapat autójával öt alkalommal is megesett vele az a csúfság, hogy nem tudta magát kvalifikálni a futamra. Azonban teljesítménye egyre jobb lett, a szezonzáró futamot pedig meg is nyerte, igaz, szabálytalan rajt miatt utólag megbüntették, és hátrasorolták.
A következő évben már sokkal jobban ment neki, de összetettben ekkor is csak 14. lett, és itáliai szériát harmadik nekifutásra sem tudta megnyerni, 1991-ben hatodikként végzett. A következő évadra a csapat jövője is bizonytalanná vált, és Jacques engedett a Toyota hívó szavának, így kötött ki a japán F3-ban. Az ázsiai kaland kiválóan sikerült, Jacques sokat fejlődött, de a bajnoki címről itt is lemaradt, hét pont volt a hátránya a győztes Anthony Reiddel szemben. 1992 végén Eddie Irvine és Tom Kristensen csapattársaként még részt vett a japán hosszú távú bajnokság utolsó futamán, ahol a - ma már jó nevű - trió második lett.
Mindez azonban még mindig kevés volt ahhoz, hogy a Forma-1-ben is felfigyeljenek a legendás Gilles sarjára, ám Jacques Amerikában megalapozta jövőjét. Menedzsere, Craig Pollock segítségével a Green Racinghez került, amely hosszú távon számolt a kanadai pilótával. Villeneuve a Formula Atlantic szériában ismerkedhetett meg az amerikai formaautózás alapjaival, és bár a szezon nem indult jól (az első versenyhétvégén mindkét autóját összetörte, és csak a rajtrács végéről startolhatott, de nem ért célba), mégis remekül végződött. A csúcspont mindenképpen a júniusi kanadai futam volt, Montrealban az apjáról elnevezett pályán nyert. Összesen öt futamgyőzelemmel zárt, azonban ez "csak" a bajnoki harmadik helyezéshez volt elég, de bizonyította, hogy megérett az IndyCarra.
Az amerikai formaautós csúcskategóriában azonban szintén nehezen lendült bele. Első versenyének egy karambol vetett véget, majd a második futamon, néhány héttel később teljes sebességgel belerohant az előtte összeütköző autókba. Szerencsére senki sem sérült meg, de a média felelőtlen vezetési stílusa miatt sokat bírálta.
A harmadik forduló sem sikerült jól, de aztán a nagy klasszikus, az indianapolisi 500-as futam meghozta a nagy áttörést. Az 1994-es verseny előtt az egész sportvilág gyászolt, hiszen Roland Ratzenberger és Ayrton Senna néhány nappal korábban vesztette életét Imolában. Villeneuve a negyedik helyre kvalifikálta magát, majd a versenyen végig az élmezőnyben haladt. A versenyt vezető Emerson Fittipaldi 15 körrel a leintés előtt összetörte autóját, így JV már a második volt ifjabbik Al Unser mögött, de főhősünknek már nem kellett volna kiállnia tankolni, szemben az amerikaival. Fittipaldi bukása miatt azonban sárga zászló volt érvényben körökön keresztül, így Unser be tudta osztani üzemanyagát, és megnyerte a versenyt Jacques előtt. Villeneuve-nek azonban nem volt oka szomorkodni, a szezont az előkelő hatodik helyen zárta, és ő lett az év újonca.
1995 azonban egyértelműen a kanadai éve volt. A szezon csúcspontja Indianapolisban volt, a 25 éves Jacques akkor minden idők legfiatalabb Indy 500-as győztese lett, ráadásul úgy, hogy egy szabálytalan előzés miatt plusz két büntetőkört is meg kellett tennie, de a többiek így sem bírtak vele. Ezt követően még több versenyt is megnyert, a szezon végén pedig besöpörte első valamirevaló bajnoki címét.
Forma-1Azt talán a kétéves szerződés is jól jelzi, hogy Frank Williams sem volt teljes mértékig biztos abban, hogy Villeneuve-vel jó vásárt csinál. A kanadai az 1995-ös IndyCar szezont leszámítva semmit sem nyert meg (nem mintha ennek a bajnoki címnek nem lenne rangja), de ez, valamint vezetékneve elég volt ahhoz, hogy a Forma-1 kapui is kitáruljanak előtte.
A Williams 1996-ban a zöldfülű (később néha zöldhajú) mellett Damon Hillt foglalkoztatta, és JV mindenkit meglepett azzal, amit első F1-es szezonjában produkált. Az ausztrál szezonnyitón rögtön azzal kezdett, hogy megszerezte a pole pozíciót, de másnap abban is csak egy műszaki probléma gátolta meg, hogy rögtön begyűjtse első futamgyőzelmét is. A Williamsből azonban öt körrel a leintés előtt az olaj szivárogni kezdett, így vezető helyét át kellett adnia csapattársának, Hillnek. Persze a belépő így is roppant hatásos volt.
Nem Jacques volt ez egyetlen Jacques Villeneuve a Forma-1-ben, hiszen a világbajnok nagybátyja, ugyanezzel a névvel három versenyhétvégén (1981 - Kanadai és Amerikai Nagydíj, 1983 - Kanadai Nagydíj) is részt vett, igaz, egyik versenyre sem tudta magát kvalifikálni. Gilles Villeneuve testvére 1980-ban és 1981-ben megnyerte a Formula Atlantic szériát, 1983-ban pedig a Can-Am bajnoka lett, de az F1-ben nem tudta letenni a névjegyét.
Néhány héttel később, a Nürburgringen azonban már minden klappolt, és Villeneuve pályafutása negyedik Forma-1-es futamán megszerezte első győzelmét. Az Európa Nagydíj után a szezon második felében még három GP-t megnyert, összesen 11 alkalommal állt dobogón, vagyis zseniális újoncévet produkált. Olyannyira, hogy az utolsó versenyen, Japánban matematikailag még volt esélye a világbajnoki címre. Szuzukában azonban a kilencpontos előnnyel vezető Hill nyert, Villeneuve pedig kiesett, így a brit pilótáé lett a bajnoki trófea. Jacques eredményei mellett a pályán is jelezte riválisainak, hogy bizony kössék fel a gatyát, a következő években meg fog gyűlni vele a bajuk. Az akkor már kétszeres világbajnok Michael Schumacher is tudna erről mesélni, hiszen gyakran csatázott a kanadaival.
Hill a bajnoki címmel a zsebében elhagyta a Williams csapatot, így egyértelmű volt, hogy Jacques lesz az istálló elsőszámú pilótája. Csapattársa a német Heinz-Harald Frentzen, a legfőbb riválisa pedig a már említett Schumacher lett, aki egyre félelmetesebb párost alkotott a Ferrarival.
JV és Schumi kimagaslott a 97-es mezőnyből, a győzelmek nagy részét maguknak sajátították ki, de az első helyeket tekintve Villeneuve 7:5-re nyerte a szezont. Az ugyebár már nem titok, hogy a világbajnoki címet is a kanadai húzta be, de a küzdelem a végsőkig kiélezett volt, Schumacher nem adta olcsón a bőrét. A döntés ebben az esztendőben is a szezonzáróra maradt. A jerezi Európa Nagydíjra a ferraris német egypontos előnnyel érkezett (a Japán Nagydíjon JV két pontot érő ötödik helyét utólag elvették a versenybírók), de ez kevésnek bizonyult. Schumacher minden bizonnyal 1997. október 26. óta nem tudja elfelejteni a spanyolországi eseményeket. A pole-ból Villeneuve indult, de a versenyben a 47. körig Michael vezetett, ám ekkor megérkezett a nyakára a kanadai, aki könnyedén el is mehetett volna a német mellett, hiszen látványosan gyorsabb volt. Schumacher azonban nem hagyta magát a jobbos kanyarban, és ráhúzta autóját a belső íven érkező Williamsre. Azonban mégis ő húzta a rövidebbet, hiszen a kavicságyba sodródott és már nem tudott visszaállni a versenybe, míg Jacques a sérült autóval is célba evickélt a négy pontot érő harmadik helyen, aminek köszönhetően összetettben hárompontos előnnyel világbajnok lett. Az incidens miatt a Nemzetközi Automobil-szövetség elvette Schumacher vb-2. helyét, de a ferraris a pontjait megtarthatta.
Villeneuve az 1997-es Forma-1-es világbajnoki címmel csatlakozott a Mario Andretti, Emerson Fittipaldi és Nigel Mansell alkotta trióhoz, addig ugyanis csak ők hárman mondhatták el magukról, hogy bajnokok lettek az IndyCarban és az F1-ben is.
Gyötrelmes évek a Forma-1-benJacques tehát meglehetősen hamar felért a csúcsra, három év leforgása alatt az IndyCar bajnoki címétől eljutott az F1-es dicsőségig. Tartósan a topon maradni azonban már nem tudott, 1998-tól küzdelmes, és már csak apró részsikereket tartogató időszak várt rá a királykategóriában.
A Williams természetesen szerződést hosszabbított a világbajnokkal, de a csapat komoly átalakuláson ment keresztül. A motorszállító partner, a Renault, a sikerek egyik legfőbb letéteményese ugyanis az 1997-es évad után szüneteltette a Forma-1-es projektet. A Williamsek 1998-ban Mecachrome motorokkal versenyeztek (a csapat teljes arculatváltáson ment keresztül), de sem Villeneuve, sem Frentzen nem tudott beleszólni a McLaren-Mercedes és a Ferrari csatájába, olyannyira, hogy a címvédőnek be kellett érnie két harmadik helyezéssel, valamint év végén az ötödik pozícióval.
Mindeközben Villeneuve menedzsere, Craig Pollock már javában szervezkedett, és megalapította a BAR istállót (British American Racing), amely kimondva, kimondatlanul JV köré épült. Mindez persze jól hangzott, de a sikerek messze elkerülték az istállót, a Supertec, majd Honda erőforrások gyakran látványos füstfelhők és lángcsóvák kíséretében lehelték ki lelküket.
Villeneuve 2001-es szezonját ráadásul egy tragédia is beárnyékolta, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon összeütközött Ralf Schumacher Williamsével, és az autó szanaszét repülő alkatrészei közül egy olyan szerencsétlenül talált el egy pályabírót, hogy az életét vesztette.
Villeneuve - ha már ő volt a középpontban - öt gyötrelmes esztendőn át kitartott a BAR mellett, ám már ő is egyre nehezebben viselte az eredménytelenséget. A 2003-as szezont már be sem fejezte a csapattal, David Richards csapatfőnök kiadta az útját.
Ekkor vette kezdetét a visszakerülésért folytatott vesszőfutás, amivel végleg sikerült lejáratnia magát. A 2004-es szezonra nem kapott F1-es szerződést, de Flavio Briatore a szezon utolsó három versenyén bizalmat szavazott neki, a kanadai azonban a Renault-nál sem tudott megragadni, arra azonban jó volt neki ez a lehetőség, hogy neve újra bekerüljön az F1-es körforgásba. 2005-re a Sauber Petronas szerződtette, de halvány teljesítménnyel, kilenc ponttal zárta szezont (csapattársa, Felipe Massa is csak 11-ig jutott).
2006-ra a Suberből BMW Sauber lett, de a gyári istálló sem tette egyből lapátra a teljesen hitehagyottnak tűnő klasszist, ám szezon közben Mario Theissenéknél is betelt a pohár. A Német Nagydíj jelentette Villeneuve utolsó fellépést a Forma-1-ben, a világbajnoknak szégyenszemre el kellett kullognia a csúcskategória színpadáról, ráadásul utolsó versenyét a gumifalnak csapódva fejezte be. A helyét Robert Kubica vette át, aki harmadik futamán máris a dobogóra vezette a BMW-t.
Le Mans-i részsikerekA 35 éves Villeneuve a versenyzéstől persze nem tudott elszakadni, de a Forma-1-es hányattatás után más szériákban sem igazán találta a helyét.
F1-es pályafutása utáni legjelentősebb sikerét a Le Mans-i 24 órás versenyen könyvelhette el, a Peugeot egyik csapatával 2008-ban második lett. Ide azonban biztosan vissza fog térni, hiszen ha sikerülne megnyernie a legendás versenyt, akkor a néhai Graham Hill után ő lenne az első pilóta, akinek összejönne az úgynevezett Triple Crown, vagyis az Indianapolis 500-as győzelem, a Forma-1-es világbajnoki cím és a Le Mans.
Emellett a tengerentúlon, a NASCAR alsóbb szériáiban is szerencsét próbált, de a Sprint Cup-ba, az amerikai sorozat csúcskategóriájába szponzorok híján nem tudott bekerülni. Néhány futamon rajthoz állt az ázsiai versenypályákat járó Speedcarban is, de szép lassan - bármennyire is nehéz belátni - befejezettnek tekinthetjük Jacques Villeneuve autóversenyzői pályafutását, amely nagyon ígéretesen indult, de 1998 óta roppant kevés sikerélménnyel gazdagodott.
Jacques Villeneuve Forma-1-es statisztikái: Csapat/Motor VB-helyezés Pont Rajt Győzelem Pole 1996 Williams / Renault 2. 78 16 4 3 6
1997 Williams / Renault Bajnok 81 17 7 10 3
1998 Williams / Mecachrome 5. 21 16 0 0 0
1999 BAR / Supertec - 0 16 0 0 0
2000 BAR / Honda 7. 17 17 0 0 0
2001 BAR / Honda 7. 12 17 0 0 0
2002 BAR / Honda 12. 4 17 0 0 0
2003 BAR / Honda 16. 6 14 0 0 0
2004 Renault / Renault 21. 0 3 0 0 0
2005 Sauber / Petronas 14. 9 19 0 0 0
2006 BMW Sauber / BMW 15. 7 12 0 0 0
összesen 235 164 11 13 9
Régi pilóták
Csatlakozz hozzánk Facebook-on!!! 
Téma: Jacques Villeneuve - a kanadai világbajnok (Megtekintve 86168 alkalommal)