De szerintem ha Alonso lett volna ugyan ebben a helyzetben,vagy bármely pilóta előzte volna meg a SC-t és ilyen büntetést kaptak volna mit Lewis, akkor ők sem reklamáltak volna ha a pozíciójukat megtartották volna.
Akár Alonso is megelőzhette volna, hisz ott volt szinte az SC fenekében, de nem tette. Nem véletlen, hogy pár perccel később már a rádión emlegette az esetet, neki sem a verseny után esett le, hogy Hamilton ilyet csinált, hanem már akkor látta, hogy ez szabálytalan. Nyilván Alonsonak is volt már pár érdekes esete és igazából nem is őt kívánom védeni, mert mint pilóta ő sem érdekel engem. Ha Massa lett volna a spanyol helyében, akkor ugyanúgy ezt mondanám. Sosem fogjuk megtudni, hogy Hamilton direkt próbálta-e be ezt a sportszerűtlen előzést vagy pusztán nem figyelt oda és így esett meg. De akkor legalább hallgasson már, és ne nyilatkozzon ilyeneket, hogy "Savanyú a szőlő" stb... hallgasson el, főleg ha jogtalan előnyhöz jutott a verseny közben, ráadásul ez már nem az első eset.