Hamilton: Egy Sauber hagyta le... nem én tettem tönkre a versenyét!
A Ferrari versenyzője, Fernando Alonso az Európa Nagydíj után a sajtó nyilvánossága előtt sérelmezte, hogy Lewis Hamilton túlságosan enyhe büntetéssel megúszta, hogy szabálytalanul megelőzte a biztonsági autót. A spanyol pilóta szerint a versenybíróság addig várt az ítélettel, amíg a McLaren pilótája pozícióvesztés nélkül teljesíteni tudta az áthajtásos büntetést.
Az FIA cáfolta a vádakat és leszögezte, hogy azért kellett várni az ítéletre, mert sok időt vett igénybe a bizonyítékul szolgáló filmfelvételek visszajátszása. A Nemzetközi Automobil Szövetség a hamis vádak ellenére sem tervez szankciókat Alonso ellen, Hamilton azonban úgy döntött, hogy visszavág volt csapattársának.
A Press Association kérdésre, miszerint "Alonsónak talán savanyú a szőlő" Hamilton azt felelte: "Igen. Láttam a kivetítőn, hogy egy Sauber (Kamui Kobayashi) megelőzte, pedig nem nagy annak a valószínűsége, hogy valakit lehagy egy Sauber. Biztos, hogy egy másik világban találta magát. Igazából nem értem, hogy miért mondja, hogy én befolyásoltam a versenyét."
"Persze mindenkinek jogában áll kinyilvánítani a véleményét, és biztosan csalódott is a szereplése miatt, nekem azonban ehhez semmi közöm." – tette hozzá a bajnoki tabella éllovasa, aki teljes mértékben elégedett az FIA munkájával.
A Nemzetközi Automobil Szövetség az idén jóval kevesebb büntetést szabott ki a versenyzőkre, mint a korábbi években, ami részben annak köszönhető, hogy egy szakavatott pilóta is tagja a versenybíróságnak. "Az FIA nagyszerű munkát végez, és hagyja, hogy valóban versenyezzünk egymással." – tette hozzá Hamilton.
motorsportal.hu