Tost: A lassú fejlesztés és az egyik versenyző a gyenge szereplés oka
A Toro Rosso nemcsak számos technikai újítással utazik a Hungaroringre, egy új versenyzõ is debütálhat a színeikben, Jaime Alguersuari, aki Sebastien Bourdais-t váltja. A csapatvezetõ Franz Tost szerint az új felállásnak köszönhetõen a középmezõnyben harcolhatnak.
"Több oka is van annak, hogy nem volt sikeres számunkra az évad elsõ fele. A vetélytársak sokat fejlesztették az autójukat, és rendszeresen technikai újítással léptek pályára. Nekünk csak kisebb módosításaink voltak."
Az olasz csapat utolsóként veti be az új diffúzort, amely nagy elõrelépést hozhat. "Már szívesen használtunk volna korábban is, de a financiális lehetõségeink korlátozottak. A folyamatos fejlesztésekkel a magasba szöktek volna a költségek, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább egy nagyobb csomaggal készülünk, ami a magyar versenyre készült el. Bízom benne, hogy hasonló szintet tudunk elérni, mint a tavalyi évad második felében."
"A gyenge szereplés másik oka, a fejlesztések hiánya mellett az volt, hogy az egyik versenyzõnk nem felelt meg az elvárásoknak. Buemi vele (Bourdais) szemben jó munkát végzett, és a teszttilalom ellenére is remek munkát végzett. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez egy újoncot különösen hátrányosan érint. 2010-ben már sokkal tökéletesebb versenyzõ lesz." – tette hozzá Tost.
Formula.hu