A veterán brazil versenyező elmondása szerint nem érzi magát öregnek, és két-három évet még versenyezne. Hogy miért? A világbajnoki címért!
Rubens Barrichello 1993 óta tagja a királykategóriának. Az 1993-as dél-afrikai debütálása óta 279 nagydíjon vett részt.
Ezzel a 36 éves brazil a Forma-1 történetének legtöbb versenyhétvégéjén részt vett pilótája.
Barrichello F1-es pályafutását a Jordan istállónál kezdte, majd jött a Stewart, a Ferrari és a Honda. Sokan már leírták, de az óriási tapasztalattal bíró brazil nem adta fel, tovább harcolt.
Jelenleg az épp a japán gyártó csapatát felvásárló Brawn GP színeiben szerepel.
A világbajnoki cím továbbra sem adatott meg Barrichello-nak. Ettől független ő még mindig hajtana érte.
”Egyáltalán nem érzem magam öregnek, vagy annak látszom? Ki tudja, talán még két, három évet tovább versenyzek ezért” – utalt az esetleges világbajnoki címére Barrichello.
"Én egy nagyon szerencsés embernek tartom magam. Nem mindenkinek adatik meg, hogy ennyi ideig versenyezhessen a legnagyobb kategóriában. Ez az álmaim netovábbja. Az évek alatt mindvégig pozitív tudtam maradni, hittem a csapatomban, és abban, hogy egy versenyképes autóval harcolhatok a világbajnoki győzelemért. A céljaim nem változtak. Győzni, győzni és győzni. Ha nem gondolnám így, valószínűleg már nem tartoznék a Forma-1 mezőnyéhez." – mondta korábban a brazil.
"Úgy gondolom, hogy ez egy kiváltság, ami nagyon kevés pilótának adatik meg. A jelenlegi helyzet, amiben most vagyok, nagyon jó. Remélem, hogy ez örökkön örökké így lesz, és mindig elől lesz a csapat. Ettől független biztos vagyok benne, hogy a többi csapat felfog zárkózni, és még szorosabb lesz a mezőny. őszintén remélem, hogy a bajnokság végén én ünnepelhetek az első helyen a Brawn GP-vel. Addig még sok idő, és versenyhétvége van hátra. Az esély megvan, élni kell vele."
”Rubinho” pillanatnyilag brit csapattársa, a 31 pontos Jenson Button mögött a második helyen áll a világbajnoki tabellán. Pontjainak száma 19, amit majd a jövő héten a Spanyol Nagydíjon, Barcelonában gyarapíthat tovább.