RFACTOR - Customize Control Connect
Az rFactor az Image Space Incorporated műhelyében készült és a valós szimulációt bemutatni kívánó autó-szimulátor. A fejlesztés során sok fontos dolog lebegett a készítők szemei előtt, amelyek közül a legfontosabb a könnyű modolhatóság volt. Az ennek szellemében elkészült játékhoz a gMotor2-t vették alapul, amely a remek fizikai modell mellett a grafikus megjelenítést is a legjobbak közé emeli.
Háttértörténet Az ISI-t már jól ismerhetjük az Electronic Arts Forma 1-es valamint a Nascar Thunder sorozatairól. Illetve ők készítették a kevésbé ismert, viszont nagyon jó Sports Car GT-t (SCGT) is. A 90-es évek végén az SCGT volt az első valamire való autó-szimulátor. Az ott használt újítások közül kettő is van, amely később az rFactorba is beépítésre került: a versenyről-versenyre fejlődés és a autótuningolás a megszerzett pontok alapján. Az akkori időben ez a két újítás nagyott dobott a játékélményen és egészen nosztalgikus hangulatba kerül az ember az rFactor láttán. Az SCGT-vel kapcsolatos másik említésre méltó dolog a számtalan kiegészítés és hozzáadott pályák. Olyan nagyszerű betonkarikák közül válogathattunk anno, mint Le Mans, Road Atlanta, Laguna Seca vagy Sebring. Csupán idő kérdése, hogy a régi neves pályákat az rFactorban is viszontláthassuk megfelelő minőségben. A fájlok kiterjesztései és felépítésük is roppant hasonló volt az SCGT-ben. Sőt az egyik pályát ugyanúgy Sardiannak nevezték. Mivel a Sony megvásárolta a Formula 1 játékmegvalósítási jogait, ezért az Electronic Arts féle F1-es szimulációknak hirtelen beffellegzett. Ekkor döntöttek úgy az ISI-mél, hogy mivel most megfelelő idő áll rendelkezésre ezért új alapokra helyezik a jövő szimulációit. Ennek a műveletnek egy fontos mérföldköve az rFactor, amely új fizikai és grafikus motorral, minden eddiginél szebb megvalósítással kívánja meghódítani a hardcore szimulátorosok szívét. A multiplayer kód szintén hihetetlen mértékben javult az eddigiekhez képest, amely nagyon jó hír az online játékosok számára. Ennyi vajon elég a sikerhez? Olvass tovább és megtudod a további részleteket.
Az első benyomások Ha megvetted az rFactort lehet, hogy ez elején még tanácstalan leszel. Nem vagy benne biztos, hogy ezt akartad? Az autók és pályák nem valóságosak, így elkerülték a megvalósításhoz szükséges hatalmas licenszdíjakat. Valamint eleinte járműveink még roppant lassúak és bizonytalanok lesznek. Érhető hát a ferde szem, amikor azt halljuk, hogy egy versenyszimulációról van szó. Az is elszomorító lehet, hogy az első körök alkalmával a gépi ellenfeleink simán állva hagynak és minden akadály nélkül tolnak le bennünket a pályáról. Nem feltétlenül a vezetési stílussal van baj, hiszen érezhetően erősebb motorral állnak ki ellenünk. Türelmesnek kell lenni, hiszen folyamatos fejlődéssel léphetünk egyre előrébb a ranglétrán és az autóinkat folyamatosan tuningolva előkelőbb helyeken végezhetünk az összecsapásokban. A professzionális kategóriák (mint például a GTR-ben) helyett itt egy valamivel egyszerűbb nemzeti ligára hasonlító bajnokságba csöppenhetünk. A kisteljesítményű autók egymás elleni versenyében is számos izgalmas pillanatot élhetünk át, így nem érdemes már az elején letörni. A karrierben egyre előrehaladván új pályák és autókategóriák nyílnak meg előttünk. Ezeket folyamatosan kitapasztalva szerezhetünk olyan élményeket amelyek a későbbi biztonságos vezetéshez szükségesek.
A játék remek szórakozást nyújt. Sokkal jobban és hamarabb kezdhetjük el érezni az egyes járművek korlátait mint más szimulátorokban. Az autó kasztnijának mozgása, a fékezés és a súlypont rendkívül jól lett lemodellezve. Valóban így működik egy autó versenyzés közben. Bár az alapverzióban még számos hiba megtalálható volt, az időközben megjelent két javítás orvosolta ezek nagy részét. Jelenleg az 1.250-es a legutóbbi verzió.
Customize, Control, Connect A "Customize, Control, Connect" jelmondat (Szabd testre, Irányítsd, Csatlakozz) igazán most kezdi elnyerni értelmét. Testre szabás: Minden lehetőség adott, hogy a modderek és modkészítő csapatok teljesen szabadkezűen bármilyen kiegészítést elkészíthessenek az alapjátékhoz. Ha te egy fűnyíró szimulátort akarsz készíteni, annak sem lehet akadálya.
Irányítás: a kifejezés az rFactor esetében arra utal, hogy bár hardcore szimulációról van szó, még azok is örömüket lelhetik benne, aki nem rendelkeznek kormánnyal és hasonló speciális vezérlőkkel. A megfelelő segítségek beállításával és a remek skálázhatósággal akár billentyűzettel is tökéletesen irányítható. A Csatlakozz jelzővel pedig nem véletlenül a felturbózott online kódra akarnak utalni, amellyel a korábbi ISI játékoknál minden esetben akadtak problémák. Az SCGT játék TCP/IP protokollos többjátékos móddal rendelkezett, amely nem igazán felel meg a célnak, de legalább volt benne támogatás. Az Electronic Arts F1 szériájában lévő megoldás pedig sosem működött igazán tökéletesen. Az rFactorba került multiplayer kód azonban egy teljesen újragondolt és kiforrott változat.
Terjesztés A hirdetésben ez áll: "Nem tudod megvenni a boltokban. Gyere online!". A fejlesztők az interneten tették elérhetővé terméküket, ezzel megelőzve azt, hogy viszonteladókkal és kiadóval kelljen leszerződniük. Egyúttal azonban meg is nehezítették a beszerzést. A rizikómentesség érdekében bevezettek egy 48 órás pénzvisszafizetési rendszert, ha mégsem lennél elégedett a vásárolt játékkal. Tény, hogy ez lesz a jövő zenéje, hiszen más játékstílusokban (pl. FPS) más cégek (pl. Valve) már évek óta ezt a rendszert használják az értékesítésre. Az informatikai kultúra fejlődésével szépen lassan a játékosok is felzárkóznak az új igényekhez és nem lesz mindig ekkora hajcihő egy játék beszerzése miatt.
Letöltés és telepítés Az rFactort tehát a hivatalos honlapon keresztül tudjuk megvásárolni. Ez a letöltés nagyságrendileg 420Mb-os fájlt takar. Ha lassú internet kapcsolattal rendelkezel, akkor a verziódat CD formátumban is kérheted. Letöltés után az első indítás alkalmával van lehetőség az interneten keresztül egy nyitó kód megvásárlására. Ezzel lehet tulajdonképpen élesíteni és használhatóvá tenni a játékot. A játék jelenlegi ára 39,99 amerikai dollár. Ahhoz, hogy az rFactort kinyisd szükséges, hogy már fel legyen telepítve a játék és online legyél. A dedikált szerver futtatásához nem szükséges azt külön megvenni és unlockolni. A játékot három alkalommal lehet újra aktiválni. Ha valamilyen oknál fogva ennél több aktivációra lenne szükség, akkor ennek is megvan a megoldása.
Telepítés Amennyiben végeztünk az aktivációs eljárással az rFactor máris elindítja a konfigurációs eljárását. Ebben először a játék felbontását és egyéb grafikai jellemzőit (AA / FSAA) kell beállítanunk az első indítás előtt. Itt jut először az ember eszébe, hogy maga elé veszi a kézikönyvet. Így biztosan mindent megfelelő módon fog elvégezni. Netről letöltött program révén azonban ilyen eszközzel nem rendelkezünk és sajnos a hivatalos honlapon böngészve sem találunk rá a hiányzó pluszra. Remélhetőleg ez a későbbiekben pótlásra fog kerülni.
Beállítások A legelső fontos dolog, amelyet konfigurálnunk kell az rFactorban az a grafikus beállítási lehetőségek. Válasszuk ki a DirectX kompatibilitást. DX7 az öregebb konfigurációknak a mérsékelt grafikai megjelenítéshez, DX8 a megjelenítés a grafikus mélység megfelelő szintjéért és a DX9 pedig a legújabb konfigurációkon és csúcs grafikus kártyákon való futtatáshoz. Ez utóbbi hozza természeteseb a legszebb megjelenítést, azonban a kicsit öreg konfiguránciónkat haza is vághatja. Játék közben a Ctrl+F billentyűkombinációval bizonyosodhatunk meg a másodpercenkénti frame-ek számáról. Ennek megfelelően kell dönteni arról, hogy a konfigurálást hogyan végezzük el. Miután elkészültek a vezérlők, nehézségi beállítások, szabályok és grafikus opciók beállításával sok rFactor tulajdonos azonnal a pályára hajtana, hogy minél előbb elkezdhesse gyűjteni a tapasztalatokat. A nem teljeskörű beállítás miatt azonban a kis teljesítményű autóinkba a mesterséges intelligencia által vezérelt gépek képesek hátulról beleszállni. Ez pedig nagyon sokat ront a játék élvezetén. Érdemes tehát levenni az ellenfelek agresszivitását 0-ra, illetve a megfelelő autóosztályokat kiválasztani. A legfrissebb 1.070-es verzió azonban már alapból javítja az AI eme roppant idegesítő hibáját.
Videókészítés Ha szeretnéd a visszajátszásokat AVI formátumban is kimenteni, akkor ez az első autó-szimulátor amelyben erre is lehetőség van. Alapból egy úgynevezett cvid kodeket használ, amivel borzasztóan lassú a fájlok konvertálása. Viszont az rFactorUserdataUsernameUsername.plr fájlban a cvid szóra rákeresve és azt egy másik kodek nevével (divx, xvid, stb.) helyettesítve egészen korrekt gyorsulást érhetünk el. Ennek persze feltétele, hogy a gépünkön fent legyenek az említett kodekek.
Menürendszer A játék vezérlőképernyőjét messzemenőkig leegyszerűsítették az ISI programozói. Mégis a három fontos hivatkozásból minden területre pillanatok alatt eljutunk. Korábban sokan szitkozódtak az ISI bonyolult menürendszerei miatt, de úgy látszik a rajongók hangja értő fülekre talált.
Az első gomb a Customize. Kitalálható, hogy ezzel szabhatjuk át a mi formánkra a játékot és állíthatjuk be a legfontosabb dolgokat. Ráklikkelve három új lehetőség nyílik meg: Player, Settings és Vehicle. A képernyő közepén mindig a legutóbb használt (vagyis az aktuális) járművünk 3 dimenziós szépen megvilágított modellje forog lassan körbe. A Player menü alatt állíthatjuk a saját jellemzőinket, illetve melyik versenyszériát vagy modot használva versenyezzünk. A Settings menüben van lehetőségünk a verseny szabályainak, nehézségének állítására, az AI beállítások megváltoztatására valamint a képi és hangi finomítások elvégzésére. Ezt követi a Vehicle menüpont, ahol a használni kívánt járművet választhatjuk ki az aktuális sorozaton belül. Itt van lehetőség az autónk információinak és jellemzőinek megismerésére, valamint a versenyeken szerzett pénzünk tuningcuccokra beváltására. A megszerzett pénzösszeget pedig érdemes okosan elkölteni, hiszen a későbbi versenyeken csak így léphetünk előrébb a ranglétrán. Ha valaki azonban nem leli örömét a lépcsőfokok végigjárásában, akkor használhatja a már sokak által ismert cheatet is. A varázsszó az "ISI_BABYFACTORY".
A második gomb a Control. Ez alatt nyílik meg a Testing, a Race Weekend, a Race Season és a Replay Fridge lehetőség. Az első három menüponthoz nem hiszem, hogy különösebb magyarázat szükséges, ezek elég egyértelműek. Itt van azonban a Replay Fridge, amit fogalmam sincs miért éppen Fridge-nek kereszteltek el. Talán mert a hűtőszekrény is tárolóeszköznek minősül? Végülis teljesen mindegy. Az azonban biztos, hogy ez a rész az EA F1 sorozataiban meglehetősen gyengére sikerült. Talán éppen ezért figyeltek oda sokkal jobban a megvalósításra. Látványosan kitűnik a jobbá tételre való törekvés. Már csak azért is, mert első alkalommal van lehetőségünk közvetlenül AVI formátumba konvertálni visszajátszásainkat. Rengeteg kameranézet és egyéb lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy visszanézzük legjobb pillanatainkat. Azonban bosszantó, hogy nem láthatjuk a versenyző nevét és az elért időeredményt közben, csupán a vezérlő bal oldali oszlopában. A teljes ablaknak csak egy részén látható a mozgókép (igény szerint kinagyítható) a többi részen pedig a szerkesztéshez szükséges vezérlőelemek kerültek elhelyezésre. Sőt, a képernyő alsó részére még egy úgynevezett timeline is bekerült így mindig pontos tudni fogjuk hol tartunk a visszajátszásban. Emellett természetesen egyes részek kivágására, beillesztésére, másolására is tökéletesen használható. Ha AVI formátumba való konvertálás mellett döntünk, akkor a kész állományt a játék Replay FridgeMovies könyvtárában találhatjuk meg.
A harmadik gomb a Connect. A menürendszer utolsó pontjából az alábbi lehetőségek nyílnak: Join, Create és Settings. Az első pont a Join, amellyel az interneten zajló versenyekbe, illetve szerverekre csatlakozhatunk pofonegyszerűen. Ide kattintva online kapcsolat esetén azonnal megjelenik az elérhető szerverek listája, amelyek közül különféle szűrési feltételek közül választhatunk. A Create pontban nevéhez méltóan saját szervert illetve játékot hozhatunk létre. Megadhatók a legfontosabb opciók, a pálya, használható vezetési segítségek, stb. A Settingsben a kapcsolati tényezőket állíthatjuk a végletekig.
Gépigény Nehéz erről nyilatkozni, hiszen amennyi ember annyi vélemény a témával kapcsolatban. A mi véleményünk kialakításához két konfiguráción teszteltük a játékot. A játék hivatalos honlapján meghatározott minimális rendszerkövetelmény egy 1.0 GHz processzor, 256 MB RAM, Geforce 3 vagy Radeon 8500, 64 MB video memória és DirectX 9.0c változat szükséges. Ezen a konfiguráción kipróbálva azonban az a tanulságos, hogy ez csupán az elindításhoz elég. Az élvezhető sebességhez azonban olyan szinten kellett lebutítani a grafikát, hogy a kinézet süllyedt az elviselhetőség szintje alá.
Másik tesztgépünk egy AMD 2.2 GHz (3500+) processzorral, Windows XP SP2-vel, DirectX9c-vel, 1GB RAM-al, Radeon X800 Pro 256MB videó memóriával szerelt konfiguráció volt. Ezen gyakorlatilag semmilyen beállítási tényező mellett nem okozott gondot az élvezhető minőségben való futtatás.
LINKEKhttp://www.f1fpl.extra.hu - online F1 szimulátorbajnokság
http://www.hsw.huhttp://www.gphungary.huhttp://www.virtualr.nethttp://www.f1mods.com/http://www.ctdp.net/home.htmlhttp://www.szasztv.hu/F1RFT/site/index.htmhttp://www.rfactorcentral.com/http://rfactorcentral.hu/news.php