F1 Fórum online közösség
Forma 1 részleg => Forma-1 szezonok => 2010 => A témát indította: F1Andris - 2010. Január 02, 07:59
-
(http://www.paperboots.net/wp-content/uploads/2006/12/f1korea2.jpg)
-
Most már biztos, hogy lesz Korea Nagydíj. A mezőnyben, csak 1 ember nem örül ennek. :D
-
Az 5 esélyes!
(http://f1-live.hu/f1live/UserFiles/Image/ma1.jpg)
-
A Koreai Nagydíj szervezői bocsánatot kértek
Korea csak az utolsó utáni pillanatokban kapta meg a zöld jelzést a száguldó cirkusz mezőnyének fogadására. A pálya elkészült, noha az aszfalt utolsó rétegét nemrég fektették le a Németországból érkezett szakemberek.
A pálya körül azonban jelenleg is folynak a munkálatok.
„Maga a pálya rendben van, de a többi dolgot érintően nem vagyok nagyon boldog, mert 2 hónap késésben vagyunk.” – mondta a koreai pályán a verseny szervezője, Yung Cho Chung.
„Tehát nem volt idő arra, hogy minden munkát időben elvégezzünk. A közönség elnézését kérjük ezért.”
„Szeretném, hogy az emberek ne csak a versenyt nézni jöjjenek ide, hanem, hogy élvezzék a többi létesítményt is. Kellemes környezetet akartam az emberek számára, és a jövő évre már tervezek valamit.”
„Az emberek azt mondják, hogy ez egy szép pálya, és jobb, mint, amit vártak, de borzalmasan érzem magam, és nem vagyok 100%-ban elégedett a munkámmal.”
Chung elmondta, a verseny szervezői és a helyi kormányzati tisztviselők már összeültek, hogy megvitassák az újabb fejlesztéseket, mivel többek között több panasz is érkezett a helyi szállodai szobák minősége miatt, és intézkedéseket tettek, hogy a jövőben megpróbáljanak javítani a helyzeten.
„Tudomásul vettem a szükséges fejlesztéseket, és este volt egy találkozónk a kormányzati tisztviselőkkel, hogy megvitassuk a kérdést. Meg kell velük értetni, és tanítani a kulturális különbségeket.” – zárta le Chung, aki egy pillanatra sem tartott attól, hogy törlik a versenyüket a naptárból.
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/23820/32/a_koreai_nagydij_szervezoi_bocsanatot_kertek/
-
Első szabadedzés:
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m40.887s 15
2. Robert Kubica Renault 1m40.968s + 0.081s 18
3. Nico Rosberg Mercedes 1m41.152s + 0.265s 21
4. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m41.371s + 0.484s 18
5. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m41.940s + 1.053s 16
6. Michael Schumacher Mercedes 1m42.022s + 1.135s 25
7. Mark Webber Red Bull-Renault 1m42.202s + 1.315s 23
8. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 1m42.293s + 1.406s 18
9. Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 1m42.678s + 1.791s 21
10. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m42.883s + 1.996s 23
11. Vitaly Petrov Renault 1m42.896s + 2.009s 22
12. Felipe Massa Ferrari 1m43.054s + 2.167s 25
13. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m43.309s + 2.422s 20
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m43.602s + 2.715s 18
15. Fernando Alonso Ferrari 1m43.928s + 3.041s 21
16. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m43.940s + 3.053s 23
17. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1m44.887s + 4.000s 21
18. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m45.141s + 4.254s 26
19. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m45.588s + 4.701s 20
20. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m46.613s + 5.726s 17
21. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1m47.115s + 6.228s 22
22. Sakon Yamamoto Hispania-Cosworth 1m50.347s + 9.460s 29
23. Bruno Senna Hispania-Cosworth 1m50.821s + 9.934s 15
24. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1m51.701s + 10.814s 11
Második szabadedzés:
1 Mark Webber RBR-Renault 1:37.942 23
2 Fernando Alonso Ferrari 1:38.132 0.190 30
3 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:38.279 0.337 29
4 Robert Kubica Renault 1:38.718 0.776 29
5 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:38.726 0.784 19
6 Felipe Massa Ferrari 1:38.820 0.878 32
7 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:39.204 1.262 22
8 Vitaly Petrov Renault 1:39.267 1.325 28
9 Nico Rosberg Mercedes GP 1:39.268 1.326 29
10 Kamui Kobayashi BMW Sauber-Ferrari 1:39.564 1.622 26
11 Nick Heidfeld BMW Sauber-Ferrari 1:39.588 1.646 25
12 Michael Schumacher Mercedes GP 1:39.598 1.656 26
13 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:39.812 1.870 35
14 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:39.881 1.939 27
15 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:39.971 2.029 22
16 Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 1:40.478 2.536 30
17 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:40.578 2.636 29
18 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:40.896 2.954 32
19 Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:42.773 4.831 29
20 Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:42.801 4.859 19
21 Timo Glock Virgin-Cosworth 1:43.115 5.173 26
22 Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:44.039 6.097 29
23 Sakon Yamamoto HRT-Cosworth 1:45.166 7.224 19
24 Bruno Senna HRT-Cosworth 1:46.649 8.707 3
-
Na, a Ferrari nincs messze, de a Mclarent se szabad leírni. Izgi lesz. :)
-
Elég kiegyenlített az eleje. Jó lesz ez... :)
-
Mondjuk a Ferrari nem nagyon spórolt Alonso motorjával.
-
Jópát kört belerakott most, de ők tudják...
-
Hát ők, de egy motor hiba és vége a dalnak. :D
-
Miért is lenne vége a dalnak?
beraknak egy másikat
: 2010. október 22. - 15:25:43
korábbi motort berakhatnak. elképzelhető, hogy van olyan motoruk, ami csak egy kört futott.
Mert ha az első nyolc futamon mindig új motort raknak be, attól még utána vissz lehet tenni a korábbi motorokat, tehát összességében mindenki ugyan úgy áll motor ügyileg, csak valaki többet cserélgeti, valaki meg bennt hagyja ugyanazt a motort 3-4 futamra.
Ezért nem is értem ezt a nagy motortémát most.
-
De én új motorra gondoltam. :)
-
Pénteki nap összefoglalója:
http://www.youtube.com/watch?v=ixgb8Dc10oM
Vettel picit feszült:
http://www.youtube.com/watch?v=PkoC8T3j68A
-
Koreai Nagydíj: Harmadik szabadedzés - 04:00
Nem tudom, hogy ki lesz fent, de itt egy link, ha valaki nem tudna aludni.
http://jhontvrace.blogspot.com/2010/07/channel-1.html
-
Koreai Nagydíj, időmérő edzés:
1. Vettel Red Bull-Renault 1:37.123 1:36.074 1:35.585
2. Webber Red Bull-Renault 1:37.373 1:36.039 1:35.659
3. Alonso Ferrari 1:37.144 1:36.287 1:35.766
4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:37.113 1:36.197 1:36.062
5. Rosberg Mercedes 1:37.708 1:36.791 1:36.535
6. Massa Ferrari 1:37.515 1:36.169 1:36.571
7. Button McLaren-Mercedes 1:38.123 1:37.064 1:36.731
8. Kubica Renault 1:37.703 1:37.179 1:36.824
9. Schumacher Mercedes 1:37.980 1:37.077 1:36.950
10. Barrichello Williams-Cosworth 1:38.257 1:37.511 1:36.998
11. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:38.115 1:37.620
12. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:38.429 1:37.643
13. Heidfeld Sauber-Ferrari 1:38.171 1:37.715
14. Sutil Force India-Mercedes 1:38.572 1:37.783
15. Petrov Renault 1:38.174 1:37.799 *
16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:38.583 1:37.853
17. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:38.621 1:38.594
18. Liuzzi Force India-Mercedes 1:38.955
19. Trulli Lotus-Cosworth 1:40.521
20. Glock Virgin-Cosworth 1:40.748
21. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:41.768
22. di Grassi Virgin-Cosworth 1:42.325
23. Yamamoto HRT-Cosworth 1:42.444
24. Senna HRT-Cosworth 1:43.283
(http://static.f1hirek.hu/huge/Hkg4184352_1000.jpg)
-
Vettel pole-t érő köre.
http://www.youtube.com/watch?v=HUOo8S5-EEI
-
Ez a pálya mekkora egy fos lett, már bocs.
-
Tilke tervezése. :)
-
Egyre nevetségesebbé válik az F1... Úgy érdekelne pl. Kobajasi vagy Senna (a régi nagyokról nem is beszélve, leszámítva persze Prostot) véleménye arról, hogy esőben a kitűnő mai nagyágyúk kisírják a verseny leállítását. :idiot2:
-
Jó reggelt mindenkinek! Ez tényleg röhejes. A régi nagyok tudtak esőben menni, a maiak már nagyon el vannak kényeztetve, vagy nem?
-
a) F1= töketlen kisfiúk versenye még töketlenebb versenyszervezőkkel.
b) Szeretnék gratulálni a spanyol, az olasz és francia maffiának, amiért ilyen ügyesen meg tudják közös erővel szerezni a bajnoki címet. Ezért kérném számukra a "We are the champions", bocsi, "You are the champions" című számot.
Ui.: nyakamat teszem rá, ha Alonso vagy Hamilton visított volna a rádióba, hogy "Jáááj Csárli nem látok semmit", azonnal leintették volna.
-
Nem értek veled egyet Adam. Most azért vagy dühős, mert elfüstölt a motorja Vettel-nek? Gondolom, ha nyer a kis Vettel, akkor mindne rendben zajlott, a maffia nem szólt közbe, értem.
Koreai Nagydíj, verseny:
1. Alonso Ferrari 2h48:20.810
2. Hamilton McLaren-Mercedes + 14.999
3. Massa Ferrari + 30.868
4. Schumacher Mercedes + 39.688
5. Kubica Renault + 47.734
6. Liuzzi Force India-Mercedes + 53.571
7. Barrichello Williams-Cosworth + 1:09.257
8. Kobayashi Sauber-Ferrari + 1:17.889
9. Heidfeld Sauber-Ferrari + 1:20.107
10. Hulkenberg Williams-Cosworth + 1:20.851
11. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1:24.146
12. Button McLaren-Mercedes + 1:29.939
13. Kovalainen Lotus-Cosworth + 1 kör
14. Senna HRT-Cosworth + 2 kör
15. Yamamoto HRT-Cosworth + 2 kör
Leggyorsabb kör: Alonso, 1:50.257
Kiesők:
Pilóta Csapat Kör
Sutil Force India-Mercedes 63
Vettel Red Bull-Renault 62
Petrov Renault 56
Glock Virgin-Cosworth 48
Buemi Toro Rosso-Ferrari 47
Di Grassi Virgin-Cosworth 42
Trulli Lotus-Cosworth 42
Webber Red Bull-Renault 35
Rosberg Mercedes 35
A világbajnokság állása 17 verseny után:
Egyéni: Konstruktőri:
1. Alonso 231 1. Red Bull-Renault 426
2. Webber 220 2. McLaren-Mercedes 399
3. Hamilton 210 3. Ferrari 374
4. Vettel 206 4. Mercedes 188
5. Button 189 5. Renault 143
6. Massa 143 6. Force India-Mercedes 68
7. Kubica 124 7. Williams-Cosworth 65
8. Rosberg 122 8. Sauber-Ferrari 43
9. Schumacher 66 9. Toro Rosso-Ferrari 11
10. Barrichello 47
11. Sutil 47
12. Kobayashi 31
13. Liuzzi 21
14. Petrov 19
15. Hulkenberg 18
16. Buemi 8
17. De la Rosa 6
18. Heidfeld 6
19. Alguersuari 3
-
Na persze, Vettel látása a motora teljesítményével együtt romlott, szó nem volt itt semmi másról. Még szerencse, hogy éppúgy nem vették be Whitingék, mint Webber nyafogását.
-
Cole, most leszarom nagy ívbe, hogy elfüstölt Vettel motorja vagy sem, meg az se érdekel, hogy VB lesz-e vagy sem. Én már Spa után odaadtam Webbo-nak a VB címet. A legnagyobb bajom az, hogy végiggondolva ezt az egész évet, szánalmas, amit az FIA művel. Az RBR-t minden szarral megbüntetik, a Ferrari-nak meg McLarennek kb. majdnem minden elnéznek. EZ a legnagyobb bajom! És ha valami nem a szájuk íze szerint történik, megy a nyavalygás.
Ui.: jah, és azt ne felejtsük el, hogy tavaly még örökre eltiltották Briatore-t, most meg már egyre többet látjuk a Ferrari boxában, meg ugye már kezdik össze is hozni a Ferrari-val. Ennyi az FIA-ról és arról a baromi nagy határozottságáról.
Megyek GT1-et nézni, ott legalább még ismerik, hogy mi a VERSENYZÉS.
-
Webber-nek tényleg jó lett voln, ha nem indítják el, de akkor nagyobb botrány lett volna, mert tényleg nem volt akkora eső, mint 2hete Japánban. Egyszerűen félt az FIA, mert tudták jól, hogy erre a szervezők se készültek fel.
-
Cole, most leszarom nagy ívbe, hogy elfüstölt Vettel motorja vagy sem, meg az se érdekel, hogy VB lesz-e vagy sem. Én már Spa után odaadtam Webbo-nak a VB címet. A legnagyobb bajom az, hogy végiggondolva ezt az egész évet, szánalmas, amit az FIA művel. Az RBR-t minden szarral megbüntetik, a Ferrari-nak meg McLarennek kb. majdnem minden elnéznek. EZ a legnagyobb bajom! És ha valami nem a szájuk íze szerint történik, megy a nyavalygás.
Mivel büntették meg az RBR-t? Mivel nem büntették meg a Ferrari-t és a Mclarent?
-
Webber-nek tényleg jó lett voln, ha nem indítják el, de akkor nagyobb botrány lett volna, mert tényleg nem volt akkora eső, mint 2hete Japánban. Egyszerűen félt az FIA, mert tudták jól, hogy erre a szervezők se készültek fel.
Töketlen puhány pöcs banda, ennyit tudok rájuk mondani. Spa-ba jóval nagyobb esőben is mentek már, ott mégse volt rinyálás.
Amúgy meg akit szidok RBR kapcsán, az a Renault. :)
-
Töketlen puhány pöcs banda, ennyit tudok rájuk mondani. Spa-ba jóval nagyobb esőben is mentek már, ott mégse volt rinyálás.
Amúgy meg akit szidok RBR kapcsán, az a Renault. :)
Mi bajod van a Renault-val? :)
-
Mivel büntették meg az RBR-t? Mivel nem büntették meg a Ferrari-t és a Mclarent?
Nos, nézzük:
McLaren: Button össze-vissza lassítgat Kínában, nincs bünti. Hamilton kitolja Webber-t ugyancsak Kínában, mielőtt még előzhetett volna, nincs bünti. Alonso-t megcserélik Massa-val egyértelmű csapatutasítással, 100 ezer euró összesen, semmi további büntetés.
És ez csak néhány a sok közül. :) Lehet itt most köpködni azzal, hogy hát persze, Webber-t se büntették meg amikor kiütötte Hamilton-t (amivel szintén nem értek egyet, kapásból +10 rajthelyest adtam volna neki, lévén, hogy nem először játssza el ezt a történetet, na mind1).
F1-be szimplán sztem van egyfajta német gyűlölet, amit próbálnak visszaszorítani. Schumachernek is az utolsó 2-3 évébe próbáltak minden hülyeséget a nyakába akasztani (Monaco-i eset, Hungaroring-es piros zászlós affér).
: 2010. október 24. - 12:19:39
Mi bajod van a Renault-val? :)
Ezt most komolyan kérdezed? :D XD

A csapatutasításról már elmondtam a véleményem, ilyen volt a sportban és lesz is. Semmi meglepő nem volt azon, max a kivitelezés volt a sz*r. Idén láttuk már a Mclaren-től is csapatutasítást és ott nem volt semmi.
Tudjuk, hogy az FIA-nál nincs minden rendben és ezen Todt se tudott sokat változtattni, egyszerűen a szabály a rossz. Túl bonyolult és sok mindent még a pilóták se tudnak.
-
Ezt most komolyan kérdezed? :D XD
Ha az a bajod, hogy sz*r, akkor szerintem a hibát a tervezőnél kell keresni. A gyári csapatnál nem volt idén ilyen gond, sőt tavaly se volt. Az, hogy teljesítmény nem pont olyan, mint a Ferrari-nak és a Mercedes-nek az meg nem számít, mert a motroknak egyre kisebb a szerepük.

Pontosítok: FIA bizonyos részeinél. FIA GT pl. überfasza, az első 2 körben több minden történik, mint olykor 1-1 F1-es futamon alles zusammen. És az is érdekes továbbá, hogy 1-1 F1-es futamot nyilvános botrány követ, akárcsak a WTCC-t, de ugyanez nem tapasztalható pl. FIA GT-ben. :)
: 2010. október 24. - 12:40:48
Ha az a bajod, hogy sz*r, akkor szerintem a hibát a tervezőnél kell keresni. A gyári csapatnál nem volt idén ilyen gond, sőt tavaly se volt. Az, hogy teljesítmény nem pont olyan, mint a Ferrari-nak és a Mercedes-nek az meg nem számít, mert a motroknak egyre kisebb a szerepük.
A Renault is sz*r, meg Newey is idióta. Most már csak ennyit tudok mondani. Az a Reanult motor leginkább az élmezőny végébe való (~5-6. hely), nem pedig az első 3-ba. Nagyon jó lehet biztos, csak nem éppen tartós az élmezőnybeli használathoz.
-
Pontosítok: FIA bizonyos részeinél. FIA GT pl. überfasza, az első 2 körben több minden történik, mint olykor 1-1 F1-es futamon alles zusammen. És az is érdekes továbbá, hogy 1-1 F1-es futamot nyilvános botrány követ, akárcsak a WTCC-t, de ugyanez nem tapasztalható pl. FIA GT-ben. :)
Azért követi botrány, mert nem pontosak a szabályok. Az F1-nél újra kéne írni az egész szabálykönyvet, mert úgy látszik, hogy nem jó.
-
A Renault is sz*r, meg Newey is idióta. Most már csak ennyit tudok mondani. Az a Reanult motor leginkább az élmezőny végébe való (~5-6. hely), nem pedig az első 3-ba. Nagyon jó lehet biztos, csak nem éppen tartós az élmezőnybeli használathoz.
Ha megnyerik a csapat és az egyéni vb-t, akkor nem ezt fogja mutatni. :) Amúgy nincs más motor, amit tudnának használni, mert Ferrari nem fog adni, a Mercedes motorokat meg a Mclaren miatt nem használhatnak. Maradt a coswoth, de az alapból sz*r. :D

És itt van megint a gond; ismételten szarok a szabályok. Most XYZ csapat azért szívja az egész szezont, mert valamelyik francia csigazabáló kitalálta, hogy minden motorgyártó max. 2 csapatnak biztosíthat motort...
Jah, igen: úgy pedig végképp ne várjunk versenyt, ha kitalálják, hogy 18-20 futamra max. 4-5 motort használhatsz. Tuti, hogy spórolás lesz belőle majdnem mindegyik versenyen, lehetetlen szinte ilyen terhelések ennyire tartós motorokat gyártani.

Igen ez tényleg hülyeség, azt gondolom, hogy ezen nem kéne spórolni. Erről a 4-5 motoros szezonról én is hallottam már, de remélem, hogy nem fog bekövetkezni.
-
Egyetlen módon lehetne még amúgy költséget megtakarítani (amit a zárt kasztnis bajnokiknál alkalmazni fognak): a világmotor bevezetése. Egészen pontosan ez azt jelenti, hogy pl. nem csak F1-be használnák ezeket a motorokat, hanem mittomén, GP2-be, F2-be, stb. Alapvető tény, hogy a tömeggyártás (vagy legalábbis a nagyobb számú gyártás) olcsóbbá teszi az adott terméket. :)
-
Koreai Nagydíj: Nemzetközi sajtóvisszhang
Németország
Bild: "Sebastian Vettel autója kigyulladt Koreában, porrá zúzva ezzel a bajnoki esélyeket. Vagy mégsem? Alonso kinevette a Red Bullt, de az nevet, aki utoljára nevet."
Münchner Tageszeitung: "A motorhiba után Vettel csak a csodában bízhat. Alonso hangosan kacagott a szerencséjén."
Express: "A koreai pampán Vettel bajnoki esélyei megsemmisültek. Az ólálkodó Alonso megszerezte a győzelmet, és vezeti az összesítést. Ha a motor nem hibásodott volna meg, Vettel életében először vezethette volna a bajnoki tabellát."
Frankfurter Allgemeine Zeitung: "A koreai szürkületben kihunyt Vettel világbajnoki lángja, amikor lángra lobbant a Red Bull."
Welt: "Vettel bajnoki esélyei megsemmisültek."
Süddeutsche Zeitung: "A pálya kibírta a versenyt, Vettel motorja nem. Alonso megnyerte a futamot és ő a legesélyesebb a bajnoki címre."
Abendzeitung: "A Renault motorokért felelős mérnöke elnézést kért Vetteltől a hiba miatt, de ez már nem segít a német versenyzőnek. Vettelnek két győzelemre lesz szüksége, miközben Alonso legfeljebb negyedik lehet – szinte lehetetlen küldetés."
Svájc
Blick: "Csúnya jeleneteknek lehettünk szemtanúi Koreában: Sebastian Vettel drámai kiesése után az ellenfelek ünnepeltek. Peter Saubernek ez egyáltalán nem tetszett: Nem szeretem az ilyet – ez nagyon sportszerűtlen volt."
Olaszország
Corriere dello Sport: "Vettelt a motorja, Webbert az idegei hagyták cserben. Alonso egy orkán."
La Stampa: "Összeomlott a Red Bull. Vettel kaotikusabb, mint azt a fiatal kora engedné. Mark Webber pedig következetesebb, mint korábban volt, de fél a győzelemtől. Az egyetlen közös bennük, hogy mindketten tapasztalatlanok. A Red Bull szenved, pedig már megadhatták volna a kegyelemdöfést az ellenfeleknek."
Gazzetta dello Sport: "A Ferrari felért a csúcsra! Az esőtáncban Fernando Alonso volt a vörös cápa. Fernando nyert, a Red Bull összeomlott. Egy láthatatlan kéz előbb Webbert, majd Vettelt is kiütötte. A Ferrarinak meg kell nyernie a bajnoki címet. A szerencse nem ok nélkül szegődött melléjük. A spanyol pilótának be kell fejeznie, amit elkezdett."
Tuttosport: "Alonso szárnyalt, a Ferrari ünnepelt. A bajnoki címet még nem nyerték meg, de már megalapozták a sikert. Vigyázat: Brazíliában és Abu Dhabiban még bármi megtörténhet. Négy pilóta van a mezőnyben, akik mindannyian bajnokok lehetnek."
La Repubblica: "A Ferrari már csak egy lépésre van a bajnoki címtől. Alonso egy olyan fenomén, mint egykoron Schumacher volt. Ugyanúgy magával ragadja az embereket, mint korábban a német versenyző, de szimpatikusabb és beszédesebb. A szöges ellentettje a Jégembernek, Kimi Räikkönennek, aki három éve nyert a Ferrarival. Reméljük, hogy Alonso hibátlan marad a továbbiakban is."
Anglia
Times: "Az eső sokak örömét elrontotta, Michael Schumacher arcára azonban mosolyt csalt és iparkodásra késztette. A régi esőmenő visszatért. Megelőzte a címvédő Jenson Buttont, amit bizonyára élvezett."
The Sun: "Hamilton kapott egy mentőövet, így van esélye a bajnoki címre. A Red Bullnak rémálmai voltak Koreában. Jenson Button csak akkor fog segíteni Hamiltonnak, ha már matematikai esélye sem lesz a bajnoki címre.
Daily Mail: "Hamilton bajnoki esélyei életre keltek, míg a Red Bull reményei megsemmisültek. Lewis a semmiből tért vissza. Nem szerepelt kimagaslóan, de újra pislákol a láng."
Daily Telegraph: "Jenson Button ígéretet tett arra, hogy végig harcolni fog. Nem fogja feláldozni magát Brazíliában, hogy életben tartsa Hamilton bajnoki esélyeit. 42 ponttal van lemaradva a Ferraritól, ezért kétszer kell nyernie, miközben az előtte állók kiesnek."
The Guardian: "A Formula-1 szaltót vetett és magára hagyta az ideges rajongókat. Alonso nyeregben érezheti magát – a Brazil Nagydíjig. Nyáron még nem úgy tűnt, hogy harmadszorra is megnyerheti a bajnoki címet, de a Ferrarija mindig is nagy, piros és veszélyes volt. Igazából végig esélyes volt a bajnoki címre."
http://www.motorsportal.hu/forma1/koreai-nagydij-nemzetkozi-sajtovisszhang-c37471.html
-
Tényleg mennyire kedves ez a brit sajtó... egyszerűen szörnyű ahogy a saját pilótájukat leírják... :mad:
-
Tényleg mennyire kedves ez a brit sajtó... egyszerűen szörnyű ahogy a saját pilótájukat leírják... :mad:
Ha Button-ra gondolsz, akkor neki az esélye tényleg minimális. :)
-
Ha Button-ra gondolsz, akkor neki az esélye tényleg minimális. :)
Button-ról én is belátom,hogy szinte már esélytelen,de Lewis-nak igenis van még esélye...és őt is ugyanúgy leírták...
-
Hamilton-t más miatt írják le. :)
-
jó verseny volt remélem azért máskor nem húzzák el ilyen sokáig 2 óra 48 perc.hihetetlen Alonso nyert :mml: :D végre meglehet a 3. világbajnoki cím. Hamilton ügyes volt grat neki. A redbull no comment. Schumi jól csinálta.
-
jó verseny volt. hamilton szépen bejött 2dik ként sokaig huztak a futamot... amikor kérdezték a pilótákat hogy látnak még Vettel direkt mondta hogy nemlát hogy fujják már le a futamot mert tudta a redbull a telemetriából hogy az autó elfog füstölni vettelnek a fél pont is jó lett volna mint a 0 ázás. Webber mikor kioördült direkt azért csuszott hátra ki mert aszitte hogy mögötte Lewis jön és igy belement volna hamilton.. de nem tudta hogy rosberg megelözte hamiltond :d