Hát igen, ebből látszik az f1-ben nem tudott laza lenni, mivel Kimi nem olyan személyiség aki jó pofizik, nyal, és pacsizgat másokkal, és bájcseveg a semmiről. És ezt nem fogom soha a büdös életbe megérte miért nem fogadták ezt el, hogy ő ilyen! emlékszem azt mondta erről a nem beszél sokat kérdésről, hogy egy jó beszélgetéshez bizalom kell, és ez teljesen igaz, számomra ez így van! Én mindig is tudtam Kimi nagyon jó fej srác, egy fantasztikusan tehetséges ember aki, okos, vicces, és van egyénisége!
Be kell látni az f1-es légkör nem neki való,nem tud ellazulni abban a közegben, mert mint elmondta nem szereti a felhajtást. És itt a raliban tök szívesen nyilatkozik a sajtónak, sokkal több infót mond el mert van mit mesélnie, mivel az f1-ben mindig ugyanazok a kérdések, körök, gumi probléma, stb, stb, szóval a raliról többet lehet, ez is egyértelmű. Még hogy nem beszédes, amúgy ezen is akkorát röhögtem, mikor ezt is megállapították róla. Amibe csak tudtak belekötöttek, mert idegesítette őket hogy Kimiről leperegnek ezek a beszólások, és tovább lép, egy rossz szót sem szólt a csapattársairól, ő csak a saját dolgaira figyelt és végezte a munkáját, ennyi.
Számomra mindig is ő lesz a világ legjobb versenyzője!
És ahogyan írtad Tina, hogy ez a sport elvesztette az akkori értékét, hát bizony el, és ez nagyon fáj!
: 2010. március 23. - 14:27:48
Räikkönen: Maradni akartam a Formula-1-ben
Kimi Räikkönen az idei évben a Citroen junior csapatával, a WRC-ben próbál szerencsét, és a korábbi hírekkel ellentétben még nem adta fel a Formula-1-et sem. A finn pilóta a Sportbildnek adott interjúban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy jövőre visszatér a száguldó cirkuszba.
Kimi, miért a ralit választottad, amikor lett volna lehetőséged arra, hogy a McLarennél versenyezz?
Kimi Räikkönen: „Mondjuk úgy, hogy nem kaptam meg azt az ülést, amelyre pályáztam."
Miért?
Kimi Räikkönen: „Ennek több oka volt. Több csapattal is tárgyaltam, nemcsak a McLarennel. Mindig is fontos feltétel volt, hogy a bajnoki címért harcolhassak. Amikor az utolsó ilyen brigád kapuja is bezárult előttem, akkor döntöttem úgy, hogy a ralira váltok. A Red Bull és a Citroen egy lehetőséget kínált, amit ki akartam használni."
Mikor közölte a Ferrari, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataidra?
Kimi Räikkönen: „Tavaly nyáron szóltak, hogy esetleg Alonso ül a helyemre, de szerintem ennek semmi köze nem volt a teljesítményemhez. Más oka volt, és például a szponzorok sem teljesen ártatlanok ebben."
A spanyol bankra gondolsz? Hogyan vélekedsz a Ferrariról?
Kimi Räikkönen: „Három nagyszerű évet töltöttem ott, és megvalósítottam az álmomat a bajnoki címről. A Ferrari az egyik legjobb csapat a Formula-1-ben. Nem tudok semmi rosszat mondani róluk."
Kapcsolatban állsz még a Formula-1-es brigádokkal?
Kimi Räikkönen: „Hékás, csak pár hónapja nem vagyok ott, és a csapatvezetők még mindig ugyanazok. Az újoncokat kivéve mindenkit személyesen ismerek."
A Red Bullt különösen. Mit szólnál ahhoz, ha te lennél jövőre Sebastian Vettel csapattársa?
Kimi Räikkönen: „Ki tudja? Legkésőbb egy év múlva ígérem, válaszolni fogok erre a kérdésre. Ha a Red Bull olyan jó lesz, mint 2009-ben, akkor ez is érdekes lehet."
Miért alkotnál egy jó csapatot a barátoddal?
Kimi Räikkönen: „Ezt a csapattól kell megkérdezned."
Egyesek úgy vélik, hogy nem volt elég motivációd a Formula-1-hez.
Kimi Räikkönen: „Megpróbáltam a Formula-1-ben maradni. Ez tény. Nem sikerült. Most egy évig ralizni fogok, annak, ami utána jön, semmi köze nem lesz a motiváltságomhoz."
Vannak, akik úgy gondolják, hogy nem használtad ki megfelelően a tehetségedet.
Kimi Räikkönen: „Három bajnoki címet szerezhettem volna a Formula-1-ben, és nem az én hibám volt, hogy nem sikerült."
motorsportal.hu
: 2010. március 24. - 17:04:02
"Mexikói szieszta" - Kimi összefoglalója a Mexikó Raliról
Kimi Räikkönen ezúttal is hivatalos honlapján összegezte az igencsak rövidre sikeredett mexikói ralikalandjának tapasztalatait. Alábbiakban - az eddigiekhez hasonlatosan - ugyancsak a finn változat átiratát olvashatjátok:
"Ha röviden akarnám jellemezni a Mexikó Ralit, elég lenne csak annyit mondanom: komolyan felidegesített. Mert konkrét rali csak az elején volt, azután már csak sziesztáztunk.
És most meglehet, az olvasók úgy érzik, hogy velem minden egyes versenyen, mindig ugyanaz történik, újra és újra, de hadd mondjam el megint: én már a szezon kezdete előtt pontosan tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom a rali világában. A hibáim azok, amikből tanulhatok, és ezúttal is rengeteget tanultam, ezt garantálhatom.
Az első murván teljesítendő rali nem volt éppen nagy kaland Kaitsunak (Kaj Lindström) és nekem, mert adódott egy komoly borulásunk a hegyoldalban, ami hamar véget vetett a versenyünknek. A legnagyobb buli egyértelműen az volt, amikor sikerült megfutnunk pár igazán ígéretes időt az első napon, de aztán a hetedik gyorsasági szakaszon - a céltól nem messze - sajnos féktávon megcsúsztunk a poros úton, pár kődarab megakasztott, és már borultunk is...
Kicsit rázós volt, amikor hatot pördültünk lefelé meredélyen, míg az aljára értünk, de a legjobban az akasztott ki, amikor kiderült, hogy nem folytathatom a ralit másnap, mert a biztonsági szabályok úgy rendelkeznek, hogy ha csak egy apró repedés is keletkezett a bukóketrecen, akkor a versenyemnek annyi.
Úgyhogy elvesztegettünk két értékes napot, amikor gyakorolhattam volna, pedig nyilvánvaló: minél több ralit teljesítek az autómmal, annál kezesebb lesz, de most már mindegy. Végül is eléggé éreztem már Mexikóban a gépet - ezért is mertem jobban nyomni neki -, a csapattársamnak (Sebastien Ogier) pedig a pódiumra is sikerült felérnie vele.
Ez van. Már az első versenynap is végeláthatatlanul trükkös volt, például az első gyorsaságin mindjárt telibe kaptunk egy sziklát, és ezután sérült kormányművel kellett teljesítenünk a második szakaszt, ahol újabb félórányi lemaradásra tettünk szert a többiekhez képest, amikor gondunk akadt az üzemanyag ellátással is, és jó időbe beletelt, amíg megtaláltuk a probléma forrását...
De így megy ez, ezek a dolgok hozzátartoznak a rali természetrajzához. Mi pedig nem tehetünk egyebet, mint hogy alázattal menetelünk tovább, és tanulunk, amennyit csak bírunk. Aztán majd az a verseny is eljön egyszer, amikor már nem kell többé extra-kihívásokkal számolnunk a pályán...
Az autómat most a Jordán Ralira készítik elő a műhelyben, nekem pedig némi pihenés szerepel a naptáramban. Azután tesztelünk egyet, és irány Jordánia. Persze oda is újoncként érkezem majd, hiszen rajtam kívül mindenki más versenyzett már az ottani pályán.
Kaitsunak (Kaj Lindström) és nekem minden teljesen új lesz majd ott is, csak a tanulás iránti elkötelezettségem változatlan: az még mindig tízből tizes, ahogyan az a legelső ralim előtt is
volt. Az itiner-írásban például már Mexikóban is jelentős javulást értünk el, Jordániában pedig innen folytatjuk..."
Forrás: kimiraikkonen.com /motorsportal.hu