Svéd Rali - Kimi első napjai
A WRC első állomása meglehetős balszerencsével indult Kimi Räikkönen számára, aki a keddi pálya-bejárás során kisebb incidensbe keveredett, melynek során a mögötte haladó autóval ütközött, és ezzel a pálya-bejárására szánt időből értékes perceket veszített.
A szerencsétlen eset a Dalarna-i szakaszon, Fredriksbergstage közelében, egy útkereszteződésben történt, ahol Kimi megfordulni szándékozott, amikor a mögötte haladó autó oldalról belehajtott Kimi Mitsubisi-jébe.
„Az eset nem Kimi hibájából történt." - erősítette meg Jacky Jung, az FIA munkatársa, aki a pilóták és a a szerelők közötti kommunikációért felelős - „ Beszéltem a szemtanúkkal és a csapattal is az esetről, és arra a megállapításra jutottam, hogy Räikkönen az előírt szabályoknak megfelelően vezetett az adott szakaszon, nem követett el hibát az incidens során, ám érthető módon, roppant csalódott volt az eset miatt."
A Mitsubishi, amit Raikkönen és Lindström (Kimi navigátora) a pályabejárás során használtak, csak könnyebben sérült meg, így az autót sikerült megjavítani, ám ezzel igen jelentős időt vesztegettek el a rendelkezésre álló, értékes gyakorlóidőből.. Mivel Räikkönen még sosem vezetett a Svéd Rali helyszínein ezelőtt, most rögtönzött jegyzetekből kell majd dolgozzon, és ez némiképp megnehezíti majd számára a szakaszok teljesítését.
„Kimi nagyon csalódott volt, és nem is kívánt nyilatkozni az eset kapcsán." - folytatta Jacky Jung - "Nem tudom, ki volt az ütközés másik szereplője, mert erről még nem kaptunk információt a svéd rali rendezőitől.
Amennyiben bebizonyosodott volna, hogy valaki vétett volna az érintetek közül a szabályok ellen, úgy időbüntetéssel sújtották volna őket, azonban az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy mindenki a megengedett sebességgel haladt, senki nem lépte túl a bejárás során engedélyezett 70 km/órás határt."
Marek Nawarecki, a Citroën Junior csapat sajtófelelőse ugyancsak megerősítette, hogy a sajnálatos incidens során Kimi vétlennek bizonyult, az ütközés felelőse a másik, ugyancsak pályabejárást teljesítő autó vezetője volt. "Az érintettek mindketten versenyzők voltak, és gondolom, sikerült egymás között elrendezniük a dolgot, így nem került sor rendőri intézkedésre, és Kimi rövidesen folytatni tudta a pálya felderítését." - tette hozzá Nawarecki.
Forrás: nwt.se; fordította: Rimika; szerkesztette: I&C
motorsportal.hu
: 2010. február 10. - 20:28:40
Kimi Räikkönen versenyelőzetese a WRC első állomásáról
Ahogyan azt eddig már megszokhattuk, Kimi Räikkönen hivatalos honlapján minden verseny előtt rövid előzetest ír, amelyben a soron következő versennyel kapcsolatos érzéseiről, elvárásairól olvashatunk.
Kimi az Arctic Ralihoz hasonlatosan, ezúttal is nagy izgalommal várja a WRC széria első megmérettetését, a Svéd Ralit, s reméli, hogy "amint a színházban, ahol a rosszul sikerült főpróba után többnyire remek előadás kerekedik", úgy a lappföldi bemelegítés után, ezúttal neki is sikerül majd jó helyen zárnia az első éles versenyét.
"Az Arctic Ralin nyújtott teljesítményünk nem volt olyan rossz, vétettem ugyan egy hibát, amelyet jobb lett volna elkerülnünk, de most minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy ne kövessünk el több, hasonlóan ostoba bakit.
Nagyszerű érzés, hogy máris indul a szezon, és megkezdődik az igazi versenyzés; szeretek versenyezni, valójában ez az, amit a legjobban szeretek. Külön örülök, hogy egy hónappal előbb kezdjük a versenyzést, mint a Forma 1-ben; azóta ezt a pillanatot várom, amióta csak aláírtam a szerződésemet a Red Bullal."
Kimi realista a közeljövőben elérhető eredményei tekintetében, rovatában így beszél erről:
"Eddigi tapasztalataim a rali terén nem túl számottevőek, azonban az öt versenyből hármat havon teljesítettem, ezért az mindenképpen kedvez nekem, hogy a svéd verseny is hasonló körülmények közöt zajlik majd. Hogy őszinte legyek, a havas pálya nem éppen kis kihívás nekem, mert itt különosen nagy jelentőséggel bír, hogy a már meglevő nyomvonalon bírjam tartani az autót, mert minden apróbb hiba jelentős időveszteséggel jár, ez bizonyos."
"Rendkívül jó tapasztalatokat szereztünk az Arctic Ralin, melynek Svédországban nagy hasznát vehetjük majd, lehetőségünk nyílik összehasonlítani a tempónkat Dani Sordóéval. Dani Finnországban előttünk járt ugyan, de nem is vártunk mást, hiszen ő egyike a világ négy legjobb raliversenyzőjének."
"Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy miből adódnak a közöttünk levő különbségek, és most azon dolgozunk Kaj Lindströmmel, a navigátorommal együtt, hogy az aktuális versenyhétvégére a lehető legjobb csomagot állítsuk össze. Az Arctic Rally-n ugyanazokat az abroncsokat használtuk, amit Svédországban is fogunk, és ez talán némi előnyt jelent számunka. Ugyanakkor, amellett, hogy igyekszünk minél inkább a saját vezetési stílusomhoz alakítani az autót, annak vezethetőségén próbálunk jelentős javulást elérni, mert ha növelni szeretném a sebességem, ahhoz pontosan kell tudnom, hogy mikor, hogyan reagál az autóm, különös tekintettel a kanyarokra ." - hangsúlyozta Räikkönen.
"Az emberek folyton arról faggatnak, hogy milyen célokat tűztem ki magam elé a 2010-es szezonra, ám eddig még nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és azt hiszem, nem is most fogok elkezdeni ezen töprengeni. Mindent megteszek, hogy teljesítsem a versenyeket, és hogy a sebességemet növeljem, amennyire a lehetőségeim engedik, azután meglátjuk, hogy mindez mire lesz elegendő.
Egy számomra ismeretlen világban mozgok még mindig, és - a Finn Rali helyszínének kivételével - az összes pálya az újdonság erejével fog hatni számomra. Sokat kell még tanulnom, és egyelőre semmilyen összehasonlítási alapunk nincs arra vonatkozóan, hogy milyen gyorsak is vagyunk valójában."
Forrás: kimiraikkonen.com; forditotta: Rimika; szerkesztette: I&C
motorsportal.hu