Gratulálok Alonsonak! Ez hihtetlen futam volt! Nem gondoltam, hogy megint Alo nyer! A rajt jól indult, csak az 1 kanyarban nagyon durván katasztrófális lett Kimi helyzete. Még jó hogy lemaradtam róla, mert 7 kor kapcsoltam be a tévét, és csak néztem, hogy mi van Alo megint első, Kimi 3. Massa, Hami 12 13? Fél óra alatt teljesen megkeveredtek a dolgok, mert ha láttam volna élőben, hogy Kimit így kifékezik ráadásul a két merci főleg Kovi belemnet, szerintem mentőt kellett volna hívni, mert agyvérzést kapok!

Sajnos Kimi nem ment valami fényesen, de valahogy mégis behozta a ferkát a 3. helyre, még mondta is hogy legalább célba értem pontszerző helyen. Hát ja, legalább!

Massa én nem tudom mit csinált, de már megint kicsit ideges volt és kapkodott. Tényleg elég vicces, hogy már háromszor ajándék ponokat kap! Jól csinálja. Hami is kapkodosra vette a figurát, nem értem miért, mert már megmutatta, hogy tud ő higadtan is menni, de úgy látszik a vége felé nem tud a nagy nyomás miatt higgadt maradni, de Massa sem. Kíváncsi leszek a kínaira, majd megint egymást kilökdösik, aztán ámulnak és bámulnak, hogy Kubika megnyeri a vbt!
Ja és hogy motor hiba miatt állt ki Kovi, hoppá, a merci a vége felé kezd szétesni? Izgalmas véghajrára számíthatunk!
Én nem örülök, hogy 3. lett, ez nagyon gáz, nem mert neki elsőnek kellett volna lennie, Basszus az a rohadt 1 kanyar! Bezzeg ilyenkor lesz második az időmérőn, mikor hátrányba kerül emiatt, mikor meg 4. vagy 6. na akkor meg azért! Ennyire hogy ne legyen neki szerencséje, hát én ezt már nem bírom. Most Kínában hogy drukkoljak neki hogy hányadik legyen az időmérőn? Ja meg még a tankolását is elrontották, miért!