Alonso: Nem kételkedtem a stratégia helyességében
A Motorsport Világtanács hétfői ülésén elsőként Fernando Alonsót hallgatták ki a jelenlévő tanúk közül, aki elmondta, hogy nem volt tudomása a Renault terveiről tavaly Szingapúrban, és a szokatlan stratégia sem zavarta. Később Nelson Piquet is megerősítette, hogy a kétszeres bajnok nem volt beavatva, valamint, hogy már a verseny előtt megegyeztek, hogy Alonso a tizenkettedik körben áll ki tankolni.
"Nem tudtam semmit az esetről. A stratégiát illetően teljes mértékben megbízom a mérnökökben, akik számítógépes szimulációk segítségével számolják ki a boxkiállás optimális időpontját. Néha kevesebb, néha több benzinnel megyünk, de bízom bennük. Ez esetben sem volt másképp. Nem kételkedtem abban, hogy a megfelelő körben fognak kihívni. Az én feladatom a vezetés." - jelentette ki Alonso a bizottság előtt.
Arra a kérdésre, hogy miért nem volt neki furcsa a korai tankolás, Alonso azt felelte, hogy a nem túl kedvező rajthely miatt kockáztatnia kellett. "Az időmérő edzésen a benzinpumpa problémát okozott, és csak a tizenötödik rajthelyet tudtam megszerezni egy viszonylag gyors autóval. Ha valaki a tizenharmadik-, tizennegyedik helyen azonos stratégiát választ mint a többiek, akkor nehéz az előzés, ezért a csapat más taktika mellett döntött. Nem is aggódtam emiatt."
Formula.hu
: 2009. szeptember 24. - 16:26:03
Ja és Replica, mondtam, hogy volt már könnyű autós esett, ezt maga Symonds is elmondta.
A csapat egykori főmérnöke, Pat Symonds – akitől állítólag származott az ötlet, amiért öt évre eltiltották a motorsporttól – a Motorsport Világtanácsnak írt levelében maga is védelmébe vette Alonsót, aki elmondása szerint valóban nem tudott és nem is tudhatott a tervről.
A szakember szerint ugyanis egyáltalán nem volt szokatlan a stratégia, számos más esetben is hasonlóan járnak el, nem csak ők, hanem mások is. Példaként kiemelte Lewis Hamilton idei szezonnyitón alkalmazott stratégiáját, mikor a mezőny végéről indulva, már a futam 11. körében kiállt tankolni.