Augusztus 17-én, az ígéreteknek megfelelően az FIA bírósága (ICA) megtárgyalta az elhagyott kerék esetét, és estefelé nyilvánosságra is hozták a várva – várt eredményt: A Renault ott lesz Valenciában, miután a fellebbviteli bíróság eltörölte a csapatra kirótt egyfutamos eltiltást! Abüntetést azonban így sem úszták meg a sárgák, a kényszerpihenő helyett egy szóbeli figyelmeztetést (!), és egy 50.000 dolláros pénzbírságot kaptak (amit a mai napon már be is fizettek). Magyarul a kecseke is jóllakott és a káposzta is megmaradt!
Alonso rajthoz állhat a hazai versenyén, és a csapatot is megbírságolták. Egyesek szerint túl enyhén, (ebben van is valami) azt azonban ne feledjük, hogy az ügy vége (mindenképpen) pénzbüntetés lett volna, azt pedig így is, úgy is befizette volna a csapat, az összeg nagyságától függetlenül. Afelől meg senkinek se legyenek kétségei, hogy a vétkes szerelő többé nem fog csavarozni, és a versenyzők legalább rajthoz állhatnak. Akik közül az egyik életében először fog Formula 1-es versenyen indulni, ugyanis a Piquet ügy végére is pont került, miután a csapat hivatalosan is menesztette az ifjabbik Nelsont, és a helyére az eddigi teszt és tartalékversenyzőt ültette: "Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Renault lehetőséget biztosít nekem arra, hogy a Formula-1-ben versenyezzek. Nagyon várom már, hogy vezethessem az R29-es autót és hogy segítsek a csapatnak a lehető legjobbat kihozni belőle. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Fernando Alonso csapattársa lehetek, és nagy motivációt jelent, hogy egy kétszeres bajnok mellett debütálhatok." Romain Grosjean
De kis is az a Romain Grosjean?
Ennek a torzonborz svájci (akarom mondani francia) fiatalembernek, - akit a legtöbbek szerint (pont fizimiskája miatt) a hetvenes évekből szalajtottak - a neve biztosan ismerősen cseng az autósportért (főleg a GP2-ért) rajongók számára. Azt a bizonyos „svájciasan francia” nevet a tavalyi (2008-as) GP2 Ázsia bajnoki címmel írta be véglegesen a versenyzés nagykönyvébe, amikor a tízfordulós bajnokság négy állomásán (mondhatni) könnyűszerrel diadalmaskodni tudott. Innen a Renault támogatását élvező versenyzőnek egyenes út vezetett a nemzetközi szériába, ahol (szintén tavalyi) bemutatkozó évében ugyan nyert versenyeket, de messze nem a tőle megszokott mennyiségben. Ugyanis az 1986-ban született pilóta hibátlanul vette az első formulaautós akadályt, amikor 2003-ban (100%-os mérleggel) megnyerte a hazai (Svájci) Formula Renault bajnokságot. Ma már furcsa kimondani, hogy „hazai”, mivel napjainkban (Flavio Briatore kérésére) francia licence-el száguldozik, és a „bagett országában” tengeti napait. Azonban mielőtt „hazaárulással” vádolnánk meg kell jegyezzük, hogy rendelkezik gall gyökerekkel, sőt az iskoláit és a versenyzés alapjait is itt sajátította el, miután szintén sportoló szülei (síelők) a négykerekűek világába terelték. Azzal az egyszerű indokkal, hogy a síelés világában túl sokan doppingolnak, és a kis Romain jobban jár az autóversenyzéssel, ha már mindenképpen megfertőzte a „versenybacilus”. A következő években kapta meg az első gokartot (érdekes, hogy gyerekkorában a síelés mellet a biciklizés vonzotta), innen pedig egyenes út vezetett az igazi versenyautók világába. Ahol, (mint már említettem az elkalandozás előtt) a Svájci Formula Renault után a Francia Bajnokságba igazolt. Ezekben az időkben figyelt fel rá Flavio Briatore, kinek a támogatásával 2005-ben meg is nyerte az említett kupát, tíz győzelmet szerezve. 2006-ban lépett fel a nemzetközi, a Formula 3-as Európa bajnokság „porondjára”. Ebben az évben egyébként szerencsét próbált, (persze csak a szigorú édesapának tett ígéret, a természettudományi gimnázium elvégzése után) Brit F3-ban is. Azt a bizonyos nevet a következő esztendőben ismerhette meg a világ, amikor a „kis francia” (szintén az F3-ban) elverte a „kis svájcit” Sébastien Buemit, és sorozatban aratott kilenc győzelmével megszerezte a bajnoki címet. Ekkor igazolt a GP2-be, ahol az éles bevetés előtt (tapasztalatszerzés céljából) az Ázsia szériába száműzte istállója (az ART). Az első versenyére a dubai szuperpályán került sor (ahol több mint harminc vonalvezetést lehet kialakítani, meg mesterséges esőt és hasonló modern vackokat), és emlékeim szerint a bemutatkozó futamon egyből megszerezte a Pole-t, megfutotta a leggyorsabb kört, és megnyerte a versenyt is, a szintén szépreményű Bruno Sennát megelőzve. Aztán duplázott, (a GP2 szabályainak megfelelően) a nyolcadik helyről indulva megnyerte a második versenyt. A következő napokban a közvélemény a sorozatból távozó Lewis Hamilton utódját látta a franciában, sőt a legtöbben már a jövő Formula 1-es bajnokaként emlegették. A nagy elvárások ellenére azonban a nemzetközi szériában nem alkotott maradandót, az első évében több amatőr hibát is vétett, viszont két győzelmet is szerezett (ebből egyet a „rettegett” Spa-ban). A csillaga az idei évben kezdett ismét fényesen ragyogni, mikor (ezúttal a Camposszal – Brawa Addax-szal, - ahogy tetszik - versenyezve) sikert sikerre halmozott az év első részében. A sikerek után azonban jöttek az ínségesebbidők, amiket hősünk sikeresen „túlélt” sőt, sokaknak a szívébe is (nekem legalábbis biztosan) belopta magát, miután mind a Nürburgringen, mind a Hungaroringen a mezőny végéből verekedte be magát a pontszerzők „zónájába”. És nem valami mérnök tökéletes taktikájának, hanem a pályán bemutatott előzéseknek köszönhetően! A Renault behívója után azonban el kell, hogy hagyja a bajnokságot, és a címért folytatott küzdelmet (a szintén borzasztóan szimpatikus) Nicolas Hülkenberge, Lucas di Grassira és Vitaly Petrovra, hagyni. A nagy bejelentés után sokakban felvetődött, hogy mire is lesz képes Romain, ér-e majd annyit, mint Piquet, és megközelíti-e Alonsót? Ha a GP2-es (vagy F3-as) bemutatkozásából indulunk ki, mindenképpen sikeresnek kell lennie, azt azonban senki se felejtse el, hogy ez a Formula 1, amibe már oly sok „nagyszerű tehetségnek” beletört az egója. Romain azonban (véleményem szerint) más lesz, két éve teszteli a Renault-t, elvileg az idei géppel is körözgetett már, és a soron következő pályákat úgy ismeri, mint a tenyerét! A lehetőség tehát adott, a feladat viszont nagy. Rá kell érezni az autóra, pontokat kell szerezni, hogy statisztából főszereplővé avanzsáljon!
