2008: Hamilton - minden idők legfiatalabb bajnoka
Halovány címvédő, megszűnő kiscsapat, két új versenyhelyszín, éjszakai futam, többször is csődöt mondó biztonsági autós szabály, vitatott versenybírói döntések, kimagasló kicsik, drámai bajnoki csata. Ezen hozzávalók mindegyike is kellett ahhoz, hogy a 2008-as Forma-1-es idény igazán emlékezetes maradjon.
A végletekig kiélezett 2007-es szezon után, amely Kimi Räikkönen meseszámba menő győzelmével ért véget, az idei évben mindenki címvédést várt a finntől. Ezt egyrészt Räikkönen klasszisára, valamint a Ferrari versenyképességre lehetett alapozni, de az sem volt mellékes, hogy Felipe Massával valójában csak nagyon kevesen számolták, mondván ő másodhegedűs szerepre van kárhoztatva.
Aztán ott volt megszédülő örök rivális, a McLaren-Mercedes, amelynek a bajnoki cím utolsó pillanatokban történő elvesztésénél sokkal nagyobb traumát okozott a hírhedt kémbotrány után rájuk kiszabott 100 milliós büntetés. Azt azonban már akkor is sejteni lehetett, hogy Ron Dennisék még egyszer nem követik el azt a hibát, hogy egymásnak engedik pilótáikat, erre utalt az is, hogy Lewis Hamilton mellé a Renault-tól eltanácsolt Heikki Kovalainent ültették be 2008-ra. A finn egyébként meg is hozta a várva várt békét.
Szintén Räikkönen esélyeit növelte, hogy a mezőny egyetlen aktív kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso visszatért a Renault-hoz, ám a franciákat jó esetben is csak a középmezőnybe lehetett várni, vagyis papíron a spanyol sem jelenthetett veszélyt a címvédésre.
A 2007-ben a középmezőnyhöz tartozó csapatoktól talán túlzó lett volna óriási ugrást várni, így Räikkönen valóban jó eséllyel pályázott a duplázásra, melyben elsősorban Hamilton akadályozhatta meg. Ekkor talán kevesen gondolták volna, hogy a finn a hajrában már nem is lesz érdekelt a bajnoki címért zajló csatározásban.
Ausztráliától BrazíliáigKimi Räikkönen az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon már szombaton elszállt, autója megadta magát az időmérő első etapjának végén, és végül csak a 15. helyről vághatott neki a versenynek. Szerencséjére azonban az év első versenyén sokan nem jutottak el a célig kisebb-nagyobb ütközések vagy éppen technikai meghibásodás miatt. Bár néhány körrel a leintés előtt Räikkönen is kiesett, a hivatalos végelszámolásnál pontszerzőként tűnt fel, miután Rubens Barrichellót a verseny után megbüntették. A Ferrari kedvét Massa sem tudta feldobni, a brazil ugyanis motorhiba miatt kisesett.
Hamilton győzelemmel kezdett, ám a következő négy futamon nem tudott mit kezdeni a Ferrarikkal. Räikkönen és a második futamát is pont nélkül záró Massa felváltva nyert Malajziában, Bahreinben, Barcelonában és Törökországban, összetettben pedig mindketten Hamilton elé kerültek.
Monacóban aztán Hamilton visszavágott, Räikkönen pontot sem szerzett, míg Massa csak harmadik lett, így a brit átvette a vezetést a pontversenyben is.
Az első hat futam a papírformának megfelelően alakult, legalább is abból a szempontból, hogy a Ferrari és a McLaren kiemelkedett a mezőnyből, a három élpilóta pedig egyaránt két-két futamgyőzelemmel állt.
Kanadában azonban egyikük sem tudott elhúzni a másiktól, Montrealban ugyanis a már addig is szívósan rájuk tapadó BMW Sauber óriásit dobott, és kettős győzelmet aratott. A siker valójában nem volt meglepő, hiszen a német-svájci alakulat évről évre egyre előrébb lépett és 2008-at például is három dobogós hellyel kezdték. Azt, hogy komolyan számolni kell velük, Bahreinben Robert Kubica pole pozíciójával nyomatékosították. Kanadában aztán ismét egy káoszfutam következett (tavaly is időnként követhetetlen volt a verseny Montrealban), az élmenők botlottak, a BMW pedig megszerezte első győzelmét a sorozatban, ami rögtön kettős siker lett, ugyanis Kubica mögött csapattársát, Nick Heidfeldet intették le.
A kanadai verseny nem csak erről maradt emlékezetes. A sokat kritizált biztonsági autós szabály ismét megszedte áldozatait. A mezőny nagy része a bokszban tankolt, de a többiek éppen akkor haladtak el a kijárat előtt, így a bokszutca végén piros lámpa miatt Kubica és Räikkönen is megállt. Mögöttük Lewis Hamilton későn eszmélt, és már nem tudott megállni, hátulról eltalálta Kimi Ferrariját. Mindketten kiestek, így Kubicának valójában már csak célba kellett érnie. A lengyel a győzelmet megelőző kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően összetettben is az élre állt, ami szintén nem kis elismerés volt a BMW Sauber számára.
Franciaországban a Ferrari idei harmadik kettős győzelmét is elkönyvelhette, Massa nyert Räikkönen előtt, a finn pilótát kipufogócsövének félig-meddig leszakadó része akadályozta meg a győzelemben. Räikkönen Magny-Cours-ban zárta le két futamon át tartó nullapontos szériáját, ám ekkor még nem sejthette, hogy ennél lesz rosszabb is...
A Kanadában hibázó ( Räikkönent felöklelő) Hamilton 10 rajthelyes büntetéssel várta a francia versenyt, ahol végül nem is tudott pontot szerezni. Nem úgy hazai versenyén, az esős Brit Nagydíjon, amit a mclarenes óriási fölénnyel megnyert (több mint egy percet vert a második helyezett Heidfeldre), miközben mindenki csúszkált össze-vissza, addig Hamilton hiba nélkül teljesítette a távot. Räikkönen csak harmadik lett, Massa pedig két kört kapott a győztestől.
Hamilton a győzelmének és riválisai gyengébb szereplésének köszönhetően a pontversenyben is átvette a vezetést, amit Németországban egy újabb egyértelmű győzelemmel tovább szilárdított. A címvédő Hockenheimben lemaradt a dobogóról, de Robert Kubica is rosszabb periódusban volt ekkoriban.
Ezután következett a Magyar Nagydíj, ahol Massa ellentmondást nem tűrően versenyzett és a Ferrari bokszában már talán a behűtött pezsgőket készítették elő a koccintáshoz, amikor három körrel a leintés előtt a Ferrariban elfüstölt a motor. Massa bukta a tíz pontot, ami - mint azt azóta már jól tudjuk - később még nagyon jól jött volna neki. A győzelem ezzel Heikki Kovalainen ölébe hullott, akinek ez volt az első sikere a Forma-1-ben. A másik McLarennel Hamilton erejéből négy pontra futotta, a britnek bal első defekt keserítette meg az életét.
Az Európa Nagydíj idén új helyszínre került, hiszen Valencia teherkikötője adott otthont az évad 12. futamának. A valójában eseménytelen futamot Massa fölényesen nyerte, de a brazil pilóta Belgium után is első helynek örülhetett, igaz, nem őt intették le elsőként. Spa-Francorchamps-ban ugyanis történt egy s más. Az első helyért Hamilton és Räikkönen vívott egymással, és a hajrában megérkező esőben mindketten korcsolyázni kezdtek. Hamilton két körrel a leintés előtt a célegyenes előtti kanyarban megpróbálta megelőzni a finnt, de hogy elkerülje az ütközést, le kellett vágnia a sikánt. A célegyenesben egy pillanatra visszaengedte maga elé a ferrarist, de az első kanyarban ismét megelőzte. Räikkönen a nagy rohanásban falnak csapta autóját, Hamilton pedig Massa előtt nyert. Csakhogy a versenybírók vizsgálták az előzést és Hamiltont szabálytalannak ítélték, és 25 másodpercet utólag hozzáadtak az idejéhez, a brit így a 3. helyre csúszott vissza. A McLaren fellebbezett ugyan, de minden maradt a régiben.
Kimi Räikkönen Valenciában mélypontra került, a spanyol versenyt motorhiba miatt be sem tudta fejezni, de az azt követő három nagydíjon is pont nélkül zárt. Később kiderült, hogy a finn az Ferrari újításaihoz egyszerűen nagyon nehezen tudott alkalmazkodni, emiatt volt gyenge az időmérőkön, a rosszabb rajthelyekről pedig egyszerűen nem tudta előreverekedni magát.
Az Olasz Nagydíj aztán bődületes meglepetést hozott. Az esős hétvégén kiderült, hogy a már addig is nagy tehetségnek kikiáltott Sebastian Vettel esőben nagyon elemében van. A Toro Rosso legénykéje szombaton az időmérőt nyerte meg, majd a futamon végig vezetve a győzelmet is besöpörte. Közben a nagyok csak vergődtek: Hamilton és Räikkönen csak a középmezőnyből rajtolhatott, de Massa sem szerepelt sokkal jobban, a nagy trió vasárnap összesen öt pontot vett el a többiektől, Räikkönen 9. lett, Massa és Hamilton pedig egymás mögött futott be a 6. és 7. helyen.
A Renault Fernando Alonso révén mindeközben elkezdte szállítani a negyedik helyeket, vagyis a franciák a szezon hajrájához közeledve összeszedték magukat. Ezt nagyszerűen bizonyította a soron következő szingapúri és japán verseny, a spanyol ugyanis fénykorát idézve mindkettőt megnyerte. A sorozatban idén debütáló, és rögtön egy roppant látványos éjszakai versennyel nyitó Szingapúrban Alonsónak még szerencséje volt (a biztonsági autó a neki leginkább kedvező időpontban, első kerékcseréjét követően hajtott be a pályára), Fudzsiban viszont már szó nem volt mázliról.
Míg a Renault szárnyalt, addig az éllovasok megtorpantak kissé, és bár Räikkönen Japánban harmadik lett, matematikai esélyét így is elvesztette a felkelő nap országában. A Japán Nagydíj főszereplői mégis inkább a versenybírók voltak. Azóta is vitatkoznak néhány szituáción, illetve az azt követő ítéleteken. Hamilton az első kanyarban vissza akarta előzni az őt lerajtoló Räikkönent, de elfékezte magát és a finnel együtt kisodródtak. Később Massa kipörgette Hamiltont, majd a hajrában a bokszból a pályára visszatérő Bourdais Massával koccant össze. A versenybírók Hamiltont és Massát is bokszutca-áthajtásra ítélték, az első illetve a második esetért (Bourdais-t a futam után meszelték el), így ketten együtt két pontot gyűjtöttek, Massa hetedik lett. A bajnoki címért a záró két forduló előtt már csak ők ketten voltak versenyben, igaz, matematikai esélye még Kubicának is volt a BMW-vel.
Mint az már jól ismert, az utolsó futamokon az élmenők nem hibáztak, Kínában Hamilton feltartóztathatatlan volt, Brazíliában pedig filmbe illő módon, az utolsó métereken meg is szerezte a bajnoki címet a tragikus hőssé váló Massa elől, aki futamgyőzelemmel búcsúztatta a szezont.
A kiscsapatok nagy éve volt a 2008-as Hamilton remeklése persze nem lehetett meglepő, hiszen újoncként is csak egy ponttal maradt alul a végelszámolásnál, de Massa kimagasló teljesítménye sokakat váratlanul ért. Túlzás nélkül állítható, a brazil egész idényben kiegyensúlyozottabban teljesített, mint finn márkatársa, aki idén valahogy erőtlennek tűnt. A sajtó persze kikezdte Räikkönent, mondván elvesztette motivációját, de a 2007-es bajnok a hajrában megmutatta, korai volt még leírni. Heikki Kovalainen első mclarenes évében a hetedik helyig jutott összetettben, de megszerezte első F1-es pole pozícióját és futamgyőzelmét is. Azt azért tegyük hozzá, hogy az összes technikai probléma, amit a McLaren idén elkönyvelhetett, nála jelentkezett, ő volt a csapat pechmadara.
A BMW üde színfolt volt a szezonban, hiszen rendre tartani tudta a lépést a legjobbakkal, nemegyszer meg is szorongatták őket, bár a hajrára kipukkadtak. A Renault gyalázatosan kezdte az idényt, de a szezon közben elvégzett fejlesztések meghozták az eredményt, ezt a két futamgyőzelem és az azon kívül elkönyvelt két dobogós helyezés is bizonyítja.
A Red Bull Racing remekül rajtolt, Mark Webber sorra szállította a pontokat, de a roppant sűrű középmezőnyben a végére elsüllyedtek az energiaital-gyárosok. Nem úgy a kistestvér! A Toro Rosso Vettel vezérletével 10 ponttal többet gyűjtött idén, mint a Red Bull, szereztek egy futamgyőzelmet és pole pozíciót, és az előkelő hatodik helyen zártak. A már eddig is említett csapatok mellett a Toyota is megelőzte az olasz istállót. A japánok az elmúlt évek egyik legjobb idényét produkálták, köszönhetően a kiegyensúlyozott párosuknak, Jarno Trullinak és a GP2-es bajnok Timo Glocknak.
Az alsóházban a Williams volt a legjobb, Rosberg ugyan két dobogós hellyel zárt, de ezzel együtt is csapnivaló idényt futottak. A Force Indiának a pontszerzés nem jött össze, de ez volt a csapat első éve a Forma-1-ben, vagyis lesz még lehetőségük a javításra. A Super Aguri 2008-as idénye az első négy futamig tartott, miután a Honda kihátrált a kiscsapat mögül, a japánok lehúzták a rolót.
Megfigyelhető volt ugyanakkor az is, hogy a mezőny sokkal kiegyenlítettebb lett, a középmezőny tagjai is bármikor meglepetést okozhattak az élcsapatoknak. Ezt jól szemlélteti, hogy a 18 futam alatt csak 8 alkalommal fordult elő, hogy a pódiumon kizárólag az élvonalba tartozó Ferrari, McLaren és BMW pilótái pezsgőztek, a többi versenyen egy-egy csodabogár rendre befért a top3-ba. Mi az hogy befért! Mint már fentebb volt róla szó, a Renault két, a Toro Rosso pedig egy futamgyőzelmet is magáénak tudhat, vagyis összesen öt csapat aratott diadalt, ami az elmúlt években nem volt megszokott. Ha csak a dobogós helyezéseket nézzük, még kiegyenlítettebb a kép, ugyanis a szezont teljesítő csapatok közül egyedül a Force India nem tudott egyszer sem odaférni a legjobb háromba.
A "kicsik" persze többnyire a szerencsének és/vagy az esőnek köszönhették a kiugró eredményt. Nico Rosberg, a szezon végén a pályafutását is befejező David Coulthard, Jarno Trulli, Nelsinho Piquet, Timo Glock, Sebastian Vettel, de a nagy feltámadásig Fernando Alonso dobogós helyezéseire nem lehetett számítani.
Ezt azonban a szurkolók bánták a legkevésbé, hiszen idén szinte mindenki láthatta kedvencét a pódiumon legalább egyszer. A bajnoki címről döntő csata is felülmúlt minden eddigit, vagyis egy rossz szavunk sem lehetett a 2008-as idényre!
VILÁGBAJNOK: Lewis Hamilton
