Ma 30 éves Jenson Button!A mai napon ünnepli 30-ik születésnapját a Formula-1 újdonsült világbajnoka, Jenson Button.
Button az idei szezont már a McLaren-Mercedes versenyzőjeként fogja megkezdeni Lewis Hamilton mellett.
A sebesség mámorának érzését korán megtapasztalhatta, hiszen édesapja John Button, ismert exrallycross versenyző vére folyik az ereiben. 8 évesen már gokart volánja mögé ülhetett, és 11 éves korában, tökéletes teljesítménnyel (34 futamgyőzelem) megnyerte a brit kadetbajnokságot. 11 évesen minden idők legfiatalabb bajnokává avanzsált, amikor 1991-ben az élen végzett a Super A Európa-bajnokságban, gokarttal.
Rá egy évre a Hayward Racing csapatával, megnyerte a brit Forumla Ford bajnoksáot. 1998-ban pedig kipróbálhatta magát a brit Formua-3 kategóriában, ahol két futamgyőzelemmel a harmadik helyen végzett összesítésben, és még abban évben megkapta soron következő elismerését, a McLaren legjobb fiatal versenyzőnek járó diáját. Innen már csak egy lépés volt a Formula-1.
Több csapatban is szerencsét próbált. Ezekben az időkben történt, hogy a Prost csapatánál, a kiváló időeredményeivel, pár alkalommal az istálló elsőszámú versenyzőjénél, Jean Alesinál is jobbnak bizonyult. Ez a teljesítmény szemet szúrt Sir Frank Williams-nek is, aki első körben a tesztpilótai állást, másodkörben a Ralf Schumacher melletti versenyzői ülést ajánlotta föl neki, mivel sorozatosan jobb teljesítményt produkált, mint a csapat akkori másodhegedűse, Bruno Junqueira. Első évének végén begyűjthette a Lorenzo Bandini díjat, amit a nemzetközi motorsport világában, az év kiemelkedő személye kapja meg, minden évben 1992-óta. Ez is azt mutatja, hogy Jenson újonc évében bár több hibát vétett, teljesítménye ígéretes volt, az összesített 8. helyével, a háta mögött.
2001-es idényében nem tudta folytatni fejlődő formáját, és a csalódáskeltő 17. helyen zárt. 2002-ben az első évéhez hasonló teljesítménnyel tudott előrukkolni, az akkor már Renault F1 színeiben pompázó csapatával, és a 7. helyen zárta az évet, megelőzve csapattársát Jarno Trullit. A következő idényre azonban, a francia team főnöke Flavio Briatore lecserélte Buttont az akkori tesztpilótára, egy bizonyos Fernando Alonsóra. „Az idő eldönti majd, hogy tévedtem-e…” nyilatkozta döntése után Briatore. Az ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az élet kit igazolt.
2003-ban Jacques Villeneuve csapattársa lett a BAR-nál (British American Racing). Az idény közben folyamatos volt a rivalizálás a két versenyző között. Az év végi eredmény Button 17 pont, 9. hely, Villeneuve ezzel szembe csak hat pontot szerzett, majd a szezon vége előtt elhagyta a csapatot (helyére Szató Takuma került)
2004-ben a BAR, Honda fejlesztésekkel rendkívül sokat fejlődött és fel tudta venni a kesztyűt a Ferrari istállójával szemben is. Ennek köszönhetően Button, több alkalommal is dobogón végzett. Életében először a Maláj Nagydíjon, s utána vehetjük szépen a soron következő futamokat: Bahreinben, San Marinoben, Monacóban, Nürburgringen, Montrealban, Hockenheimban, Monzában, Sanghajban és Szuzukában. A végeredmény: 85 pont, harmadik hely, kiváló teljesítmény és a BAR történetének első pole pozíciója San Marinóban.
Jenson 2004-ben bejelentette, hogy 2005-től a Williamshez igazol, de az FIA a BAR-es szerződésének teljes letöltésére hivatkozva, maradásra kötelezte a versenyzőt. A következő idény első felében nem ment a szekér, se a britnek, de főleg a bundabotrányba keveredett csapatának sem. Az év második felétől azonban képesek voltak összeszedni magukat, és Button az utolsó 10 versenyen midig pontszerző helyen hozta be az autót, így szerezvén az idény végén 37 pontot és egy 9. helyet összesítésben. Az év végén maradni szeretett volna eddigi csapatánál, és a BAR végül meg tudod egyezni a Williams istállójával, hogy a brit a következő évben is régi, megszokott helyén versenyezzen.
2005-ben a Honda felvásárolta a BAR részvényeit, így már gyári istállóként futott neki a következő idénynek. Innentől kezdve, a nyári uborkaszezonban, óriási köveket mozgattak meg a csapat fejlesztése érdekében, és amikor csak tehették a tesztpályákon rótták a köröket, a többi teamhez képest jóval több alkalommal. A nagy akarásnak azonban nyögés lett a vége. A nagy munka eredménye volt az RA106-os kocsi, ami nagy csalódást keltett az előzetes várakozások után. Egy aránylag jó rajt után, az éved közepéig rendkívül nyögvenyelősen ment a csapatnak. Újabb lépésre szánták hát el magukat.
Az új szélcsatornájuk megnyílása után átszervezték az aerodinamikai osztályukat, és ezúton érkezett a csapathoz Geoff Willis, aki nagy elismeréssel rendelkezett e téren. Ezek után a csapat újra megizmosodott, és az évad utolsó 7 futamán, sorra jöttek az eredmények. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Magyar Nagydíjon Jenson Button megszerezte élete első futamgyőzelmét, egy kacifántos, esős versenyt követően. Az év végi huszáros hajrával, végül összesítésben a 6. helyen zárt 56 pontot gyűjtve.
A következő idényben viszont, csupán csak a kocsi festésével tudtak kitűnni a mezőnyből a Honda csapat tagjai. Egy reklámnélküli autóra a Föld műholdképét festették, ezzel próbálva felhívni az emberek figyelmét a klímaváltozásra és bolygónk óvására. Button karrierjében az előtte álló 2 idény hozta meg számára az igazi mélyrepülést. Elég legyen annyi, hogy 2007-ben a 15. lett 6 ponttal, 2008-ban pedig a 18. 3 ponttal. Nem is lenne értelme végig ecsetelni a sorozatos kudarcokat. Elég, ha pár fontosabb dolgot említünk. 2007 végén szerződést hosszabbított, plusz egy évre, és 2008-ban megérkezett az istállóhoz Ross Brawn. Az ő neve csak a következő idényben tűnhetett fel a nagyközönségnek. Történt ugyanis, hogy annyira kudarcba fulladt a Honda, hogy 2008. december 5-én bejelentette, kiszáll a F1-ből, aminek következtében Button egész pályafutása veszélybe került, ugyanis kámforrá vált alatt a csapat. Ekkor csillant fel az új remény.
2009-ben, végletekig tűnő bizonytalanság utána a Honda elfogadta Ross Brawn ajánlatát, így egy új csapat került fel a térképre: Brawn Grand Prix névvel. Az új, reklámnélküli, „albínó” autóban Mercedes motor dübörgött. Méghozzá annyira kiválóan, hogy mindenki nagy megdöbbenésére az első 7 futamon Jenson Buttonnal az élen végigverték az egész mezőnyt, és 6 versenyt nyertek meg, úgy hogy a nagy sorozatot csak a harmadik kínai futam bronzérmes helyezése „maszatolta” el.
A team másodszámú versenyzője Barrichello maradt, aki nem távolodott el a brittől s, minthogyha kampót akasztottak volna a kocsira, úgy maradt rögtön a nyomában a brazil veterán. Az idény felétől derült ki azonban, hogy ez az istálló sem verhetetlen.
Az idény közepétől a mezőny többi gárdája is már fel tudta venni a kesztyűt, aminek következtében a következő három futamon csupáncsak a pontszerző helyeket sikerült elérnie Buttonnak. Végül Jenson egy futammal a szezon vége előtt Brazílában révbe ért, világbajnok lett.

___________________________________________________________________________-
Boldogot Jensonnak!
