A legnagyobb kategória, a Forma-1 után a GP2-t is elérheti a költségcsökkentés szele.
A GP2 indulásakor a költségek olyan 750.000 dollárra rúgtak autónként. Már akkor cél volt az, hogy ésszerű határokon belül tartsák a pénzügyeket.
Az első év végére 1.3 millió dollárt költöttek a csapatok egy versenyautóra. A több pénz igazából nem hozott eredményt, nem kerültek ettől többen be a Forma-1-be, sőt. Egyre nagyobb problémát jelent az istállóknak a magas költségvetés.
A FIA úgy döntött, hogy idén egy új sorozatot indít, a „szuperolcsó, régi-új” Forma-2-t.
A GP2 megmarad, mert egyelőre még van pár versenyző, csapat, aki megengedheti magának a magasabb árakat is.
A sorozat vezetősége ennek ellenére bejelentette, hogy költségcsökkentő lépéseket vezetnek be. Ennek egyik része lesz a szélcsatorna használatának tiltása.
A csapatok alkalmazottjainak száma nem haladhatja meg a 13-at, ám ez a szám az idény közepére 12-re lesz csökkentve. A Forma-1-hez hasonlóan a szezon kezdetével ebben a sorozatban is tilos lesz tesztelni.