Egy hét múlva rajtol a 2010-es F1 évadA 2010-es FIA Forma 1-es világbajnokság minden idők egyik legizgalmasabb évadának ígérkezik. 4 világbajnok, 3 új versenyistálló, új szabályok fogják még színesebbé tenni az idei szezont. Michael Schumacher visszatérésével, és Bruno Senna debütálásával legendás nevek csatlakoznak újfennt a száguldó cirkusz mezőnyéhez.
1 hét múlva veszi kezdetét a bajnokság, és egyelőre úgy néz ki szinte minden szakértő más csapatot lát az élen jelen pillanatban, így szinte teljesen kiszámíthatatlan, hogy mely csapatok fognak a győzelmekért csatázni. Vannak ugyanis olyan istállók, amelyek "altattak" a téli tesztek alatt, és egyáltalán nem fedték fel autóik, és saját képességeik határait a mezőny többi tagja előtt.
Vodafone McLaren Mercedes: A csapat két brit pilótával vág neki a küzdelmeknek. Button, és Hamilton akik az elmúlt 2 év világbajnokai, így a számok alapján a Mclaren rendelkezik jelenleg a legerősebb pilótapárossal. Probléma lehet a két bajnok közötti rivalizálás, amit a csapat jelenleg kordában tud tartani, és mindkét pilóta számára azonos körülményeket teremt. Az MP4-25-ös versenygép meglehetősen jól teljesített a teszteken, bár egyes szakértők szerint az új Mclaren dúrván bánik az új gumikkal, így szükség lesz Button puha vezetési stílusára. Hamilton inkább agresszív vezetéséről ismert, amelyet valamelyest mérsékelnie kell majd az idén bevezetésre kerülő új szabályok következtében.
Scuderia Ferrari: A maranelloi csapat egy elképesztően motivált, sikerre éhes párossal vág neki a küzdelmeknek. Felipe Massa - Fernando Alonso, és a 2009 közepe óta intenzíven fejlesztett F10-es Ferrari szinte garancia a sikerre. A tavalyi aerodinamikai problémákat látszólag kiküszöbölte a csapat, és ma már nem küzdenek a gyors kanyarokban sem az autóval. A téli tesztek folyamán a Ferrari minden egyes tesztpályán konstans teljesítményt nyújtott, és a közvélemény szerint jeleneg ők a legesélyesebbek a szezonnyitó megmérettetésen.
Mercedes GP: Ugyan a téli tesztsorozaton nem igazán villogtak az Ezüstnyilak, és sokan meglehetősen kritikiusan tekintenek az új gyári Mercedes-re, azonban senki ne felejtse el hogy az MGP W01-es versenyautó a tavalyi világbajnok Brawn GP01-es modell alapjaira épült, amellyel Jenson Button világbajnoki címet szerzett. Ráadásul leszerződtették minden idők legsikeresebb F1 versenyzőjét Michael Schumachert is, aki bomba formában van. Mellette egy másik tehetséges fiatal német versenyző ül majd - Nico Rosberg aki nagy áttörésre számít az idei szezonban.
Red Bull Renault: Az RB6 is a tavalyi autó alapjaira épült, amelyen Adrian Newey kissebb ráncfelvarrást hajtott végre. Vettel és Webber nagy valószínűség szerint idén is a mezőny elejében harcolhatnak majd a pozíciókért. Szakértők szerint jelenleg a Red Bull rendelkezik a legkifinomultabb aerodinamikai csomaggal az egész mezőnyben, így nem kérdés hogy jól fognak teljesíteni. A csapat egyetlen problémája a megbízhatóság lehet, hisz a teszteken is több alkalommal megállt a pálya szélén az RB6-os versenygép. 2009-ben a műszaki meghibásodások fosztották meg Vettel-t a bajnoki címtől, így ezen a téren fejlődést kell elérniük.
Williams F1 Team: Nehéz elképzelni, hogy a WIlliams megszorongatja majd a top csapatokat az évad során, azonban Rubens Barrichello hatalmas rutinjával, és fejlesztőkésségével, valamint az újonc Nico Hülkenberg pokoli gyorsaságával néhányszor borsot törhetnek a nagyok orra alá. Jelenleg a stabil pontszerzés lehet célja a Frank Williams által irányított gárdának.
Renault F1 Team: A Renault a régi hagyományokat idézve fekete-sárga köntösbe öltöztette R30-as versenygépét, amellyel a régi sikereket szeretné felidézni a francia csapat, amely egy tulajdonosváltáson is átesett. Robert Kubica és az újonc Vitaly Petrov alkotják majd a Renault versenyzőpárosát. Kubica hozza a tapasztalatot, és a gyorsaságot, míg orosz csapattársa egyelőre csak a szponzorok segítségével kerülhetett be a csapatba, így neki még bizonyítania kell rátermettségét. A tesztek során a lengyel elért néhány bíztató eredményt, de valószínűleg a Renault csak a második vonalhoz tartozó csapat lesz 2010-ben.
Force India: Az indiai csapat eléggé meggyőző teljesítményre volt képes a téli teszteken. A tavalyi sikereket követően az idei éveben is szeretnének kiugró eredményeket elérni, amelyre minden esélyük meg is van. Továbbra is Adrian Sutil és Vitantonio Liuzzi kap lehetőséget a bizonyításra. A csapat nagy valószínűség szerint egy szintet képvisel majd a Torro Rosso-val, de a Renault, és a Williams legyőzése sem elképzelhetetlen.
BMW Sauber: A BMW kivonulását követően újra Peter Sauber kezébe került az irányítás, és a bajor cégtől megörökölték a C29-es versenyautót amelyet 2009-ben kezdtek fejleszteni az idei évadra. A csapat Ferrari motorokkal, és váltóval indul az idei évben, ezzel folytatva a Ferrari-Sauber együttműködés hagyományait. A teszteken meglehetősen jó pozícióban tartózkodtak a Sauber versenygépei. A visszatérő Pedro de la Rosa, és a tavaly év végén kiemelkedő teljesítményt nyújtó Kamui Kobayashi versenyképes teljesítményre lehet majd képes.
Torro Rosso: A faenzai alakulat idén először indul saját készítésű/fejlesztésű autóval, amely még így is kísértetiesen hasonlít a Red Bull versenygépekre. A teszteken voltak villanásai a csapatnak, ahol továbbra is Buemi és Alguersuari versenyeznek majd. Esőben tekinthetjük őket akár favoritnak is, hiszen a Torro Rosso már nem egyszer ért el kimagasló eredményeket esős körülmények között.
Lotus Racing: Egy újabb legendás csapat tért vissza a száguldó cirkuszba, amellyel szemben már most nagyok az elvárások. Mike Gascoyne a csapat főtervezője meg is tett mindent hogy néhány hónap leforgása alatt egy stabil versenyautót fejlesszen ki. Az eredmények minden bizonnyal váratnak még magukra, hiszen a teszteken meglehetősen nagy lemaradásban volt az új Lotus. A csapat versenyzői a tapasztalt Jarno Trulli, és a Mclaren-től távozó Heikki Kovalainen lesznek.
Virgin Racing: Nick Wirth, és technikai csapata teljes mértékben a CFD technológia segítségével tervezte az újonc Virgin csapat autóját, így úttörőnek számítanak a száguldó cirkuszban. Kezdetben voltak problémák, de a tesztsorozat végére felvették a tempót, és ugyan általában a mezőny végén, de meglehetősen jó tempót autózva zárták a tesztsorozatot. A köridőkből az derül ki, hogy a Virign jelenleg minden bizonnyal a Lotus szintjén van. A csapat versenyzői Timo Glock, és Lucas di Grassi.
Hispania Racing Team: HRT az átalakulás előtt Campos néven ismert újonc istálló. Az új autó jelenleg null kilóméteres, hiszen nem volt idő tesztelni az új konstrukciót. A bejáratás a bahreini szabadedzésekre marad. Bruno Senna, és az indiai Karun Chandok terelgetik majd a HRT versenygépeit. Nem lehet nagy elvárásokat támasztani a csapattal szemben első évadában. Céljuk a megbízhatóság javítása, és célbaérés lehet 2010-ben.
Március 14.-én kezdetét veszi tehát a 2010-es F1 világbajnokság, amelyhez jó szórakozást kíván az F1 Grand Prix csapata!