F1 Fórum online közösség

Forma 1 részleg => F1 Hírek => A témát indította: Marti - 2014. Július 10, 11:50

Cím: Räikkönen egyversenyes eltiltást érdemelne?
Írta: Marti - 2014. Július 10, 11:50
El kellett volna tiltani a Silverstone-ban nagy balesetet okozó Kimi Räikkönent a Német Nagydíjról - véli a McLaren korábbi csapatmenedzsere, Jo Ramirez.

Közvetlenül a baleset után még az egész paddock a Wellington-egyenesben nagyot bukó Kimi Räikkönenért aggódott, ám miután kiderült, hogy a finn komoly sérülések nélkül megúszta 47 G-s becsapódását, sokan bírálni kezdték őt felelőtlen magatartása miatt. A baleset kapcsán Niki Lauda vagy éppen Eddie Jordan is elmondta, 2007 bajnoka nagyot hibázott, mivel a bukótérbe való kicsúszása után teljes sebességgel igyekezett vissza a pályára, nem számolva azzal, hogy a fű és az aszfaltozott rész közötti szintkülönbség megdobhatja autóját.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója ezzel kapcsolatban csupán annyit mondott, Räikkönennek óvatosabbnak kellett volna lennie. Egyesek viszont értetlenül állnak a brit szakember higgadtságán - szerintük ugyanis a Ferrari versenyzőjét büntetni kellene a történtek miatt. Jo Ramirez, a McLaren egykori alkalmazottja (aki együtt dolgozott Ayrton Sennával és Alain Prosttal) a formel1.de című német lapnak adott interjújában a szövetség következetlen bíráskodására mutatott rá.

"Esteban Gutiérrezt Spielbergben egy rosszul feltett kerék miatt büntették hátrasorolással, amiről nem tehetett, ami a csapat felelőssége volt - ez egyszerűen nevetséges. Aztán eljövünk Silverstone-ba, ahol láthatsz egy hihetetlen balesetet egy mániákus és érthetetlen Kimi Räikkönentől. Rendben, hibázott, lement a pályáról. Ilyenkor egyszerűen annyit kell mondani: bocs, lementem a pályáról. De ő természetesen nem akart időt veszíteni ezzel, és teljes erővel húzott a pálya felé természetes, hogy elveszítette az irányítást az autója felett, hiszen a fű és az aszfalt közti átmenet nem sima. És aztán lett belőle egy versenybaleset, ahol akár súlyosabb sérülést is szenvedhetett volna, vagy még rosszabb esetben Massa is belerohanhatott volna, és eltörhette volna a lábát. Räikkönen megúszta büntetés nélkül. Ez érthetetlen és rendkívül bosszant." - méltatlankodott a mexikói.

Ramirez úgy véli, Räikkönent saját és a Ferrari hírneve mentette meg a felelősségre vonástól. "Azt hittem, Derek Warwick a negyedik versenybíró, ezért írtam neki. De kiderült, hogy Nigel Mansell az. Warwick azt válaszolta, igazam van, Räikkönent meg kellett volna büntetni. Ezeket a büntetéseket következetlenül osztogatják: Räikkönen Ferrari-versenyzőként katasztrofális hibát vét, hatalmas balesetet okoz a meggondolatlanságával, de büntetés nélkül megússza. Ha Maldonado vagy Grosjean lett volna az, biztosan ki kéne hagyniuk a németországi versenyt."

De nem csak a McLaren korábbi szakembere van ezen a véleményen. Will Buxton, az NBC riportere blogján hosszasan értekezett arról, hogy a "Jégember" szerinte is büntetést érdemelne. "Az első körben történt baleset, amely miatt lendült a piros zászló, egy megdöbbentő meggondolatlanság eredménye volt, mely miatt véleményem szerint a 2007-es bajnoknak otthon kéne maradnia, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ebből sokkal rosszabb baleset is lehetett volna, nagyobb sérülésekkel, mint néhány horzsolás" - írta.

Buxton Räikkönen hibája kapcsán az aszfaltozott bukóterek problémájáról is említést tett, kiemelve, hogy pár éve, amikor még kavicságy volt a kérdéses kanyar után, biztosan nem történhetett volna hasonló. Az aszfalt viszont gyorsításra csábítja a versenyzőket, akik pozíciójukat akarják védeni. A szerző emiatt nem hibáztatja Räikkönent, egy dolgot viszont megjegyez: "A versenyzők a hétvége előtt bejárják a pályát, hogy alaposan megvizsgáljanak minden részletet. A kavicságyakat, az aszfalt minőségét, a gumifalak közelségét, a rázóköveket, a műfüvet és így tovább. Räikkönen híres arról, hogy ritkán vesz részt efféle pályabejárásokon. Ha ezen a hétvégén megtette volna, talán tisztában lett volna azzal, hol van a biztonságos visszaút a pályára."

A finn Buxton szerint amiatt is megérdemelné a büntetést, mert másokat is veszélybe sodort. "Räikkönen balesete miatt esett ki Felipe Massa. A kerék, amely leszakadt az F14T-ről, éppen csak pár centivel kerülte el a marussiás Max Chilton fejét. Ez egy csúnya és elkerülhető baleset volt. Igen, a bukótér szerepet játszott benne, de a Ferraritól semmi olyat nem hallottam, hogy Räikkönent valamilyen probléma hátráltatta volna, ami miatt kicsúszott a keze közül az irányítás. A finnen múlt, a finn egyedül hozta meg a döntést, amely balesethez vezetett, és amelyet végül mindenki sértetlenül megúszott."

"Nem látok semmiféle különbséget rossz helyzetértékelése és Romain Grosjean 2012-es Belga Nagydíjon látott rossz helyzetértékelése között. Függetlenül a szándéktól, a tettei elfogadhatatlanul nagy veszélyt okoztak magára a versenyzőre, de a pályán lévő riválisokra és a pálya körül álló munkásokra nézve is. Emiatt úgy vélem, Kimi Räikkönent figyelmen kívül hagyva az eredményeit, sikereit, hogy mely csapatnál van és hogy világbajnok ugyanúgy el kéne tiltani a következő versenytől, mint a franciát" - zárta határozott érvelését a szakíró.

forrás: Motorsportal

Hozzászólás összevonva: 2014. Július 10, 13:00
Ez most komoly?
Azért kicsit túlzás az eltiltás, akkor ennyi erővel Perezt is el kellett volna tiltani!
Meg ne hasonlítsuk össze Maldonadoval meg Gro-val könyörgöm!
Lehet szapulni Kimit nyugodtan, elismerte hibázott, rossz döntést hozott, de ahogy sokan mondták is ki vette el volna a gázról a lábát, ilyen esetben? Most már elfogja venni a lábát!
Az hogy miért nem kapott rajtbüntetést nem tudom vagy valami büntető pontot, nem tudom, ha úgy vesszük más kapott volna. Tőlem kapjon, de ember és hibázik, és nem úgy hibázgat ahogyan Gro vagy maldonado, vagy Perez,vagy Guti van különbség és van korbeli különbség, és van múlt, ami igazolja őt, igen hibázott.
Én meg azt nem értettem soha hogy Maldonadot nem tiltották el még,  akkor hol lenne ez egyenlő ezzel a  mostani balesettel?
Mint kiderült az FIA egyáltalán nincsen a helyzet magaslatán és össze vissza beszélnek, fenyegetőznek és bűntettnek, átláthatatlan a rendszerük!
Weblap Olcsón! PC Szaki Most! specitool.hu
Finom17.com
mora, sopron, biorezonancia, homeopatia, colon, akupuntura
starbug -
Tudomány, sztárok, érdekességek