F1 Fórum online közösség

Forma 1 részleg => Boxutca => Palik Laci, Gyula, és a többiek.. => A témát indította: Laszmen - 2009. Június 24, 20:46

Cím: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Laszmen - 2009. Június 24, 20:46
A magyar kommentátorokat lehet szeretni, és lehet gyűlölni, de ettől függetlenül számos alapvető hibát vétenek.

A mostani cikk olvasása közben kicsit helyezzük háttérbe elfogulatságunkat, - felejtsük el a kommentátorok idegesítő zagyvaságait, vagy éppen az egekig magasztalt poénjait - és próbáljuk meg objektíven megközelíteni a magyar közvetítés pár alapvető hibáját.

Ki ne emlékezne arra, mikor a 2008-as évadzáró futamon Vettel leelőzte Lewis Hamiltont, és ezzel a brit bajnoki esélyei szertefoszlani látszottak. Vagy emlékezzünk csak vissza bármelyik előzésre, a TV-ben egyfolytában csak ezt hallottuk: "Vettel elment Lewis Hamiltonnak!" "Raikkönen elment Alonsonak". Nem, itt nem arról van szó, hogy a pilóták egymás szexuális vágyainak próbálnak eleget tenni. Itt csupán az előzés tényét próbálják meg hangsúlyozni Palikék.
De helyes ez így ebben a formában? Lehet részeshatározós esetet használni ilyen esetekben? Mert hiszen így is mondhatnánk: Vettel elment Lewis számára/részére? Hogy is van ez?
Ugyan tágabb értelemben valamely személy vagy dolog felé irányuló vagy azzal kapcsolatos cselekvést vagy történést is jelölhet a részes eset; precízebben a helyviszonyok közül a lazábban behatárolható irányt, de a használata ilyen formában mégis helytelen.
Ezekben az esetekben inkább a "mellett" helyhatározót célszerűbb alkalmazni: "Vettel elment Hamilton mellett"
Mindjárt szebben, és magyarosan hangzik. Vagy ha ez túl bonyolult lenne, akkor mondhatnák azt egyszerűen: "leelőzte". Szerintem, így is mindenki meg fogja érteni, miről van szó!

Másik alapvető hiba az egyes- és többes szám helytelen alkalmazásában rejlik. Czollner számtalan esetben elköveti ezt a hibát: "Elkoptak -XY jobb első kerekei".
Miért, hány kerekű az az autó, az isten szerelmére! Ez nem is inkább nyelvtani hiba, a probléma ebben az esetben egy berögzőgött félreértelmezésen alapszik. Ez egy konkrét példa arra, ha valaki rossz információt tanul meg, vagy rosszul memorizál. Gyulánk ezt a hibát állandóan elköveti. Talán egyszer megtanulja helyesen is végre!

Csupán két hibát ragadtam ki a kommentátorok repertoárjából, melyek nyelvtanilag is megalapozott hibák, és melyek személytől függetlenül is bántják a fület. Szándékosan kerültem Palikék óriási bakijait, elszólásait, téveszméit, melyek a közvetítés színvonalát tovább csorbítják.

Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: golf05 - 2009. Június 29, 07:56
Mit vársz a faragatlan bunkó Paliktól???? Aki évekig még köszönni, ill. köszönteni sem volt képes a nézőknek/ a nézőket. A megnyilvánulásaiból hallatszik, hogy egy sötét beképzelt majom. Továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy az RTL Klub vezetősége is ilyen szinten lehet, ha engedik, hogy ez a stílus érvényesüljön. Az, hogy néhány embernek tetszik a stílsa nem jelenti azt, hogy jó is a kommentátorkodásban. Csak idézni tudom magam, hogy Uhrin Benedek előadása is néhány embernek tetszik a zenében, de attól az még egy rakás sz.r. A Palik valahogy odakerült a Hungaroring vezérigazgatói székébe és ennyi..., attól még egy faragatlan gyökér marad. (Megjegyzem azért tart itt Magyarország ahol tart, mert ilyen szakértők kerültek a vezetői pozicíókba!!!!)
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: F1Andris - 2009. Június 29, 15:43
Azért az nem semmi mennyi minden elért az autosportban. Egész jó tereprali versenyző, Nürburgringi 24 órás versenyt teljesített, többször ült F1-es autóban. Bár nem tudom hogy ebből myennyit köszönhet a tehetségének.
Vannak idióta beszólásai az is biztos, de összességében ha meccs van a pályán akkor csinál hangulatot.
Gyula GP amikor felemeli a hangját akkor úgy elvékonyodik, hogy az már sikogatásnak minősül! ::-)
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: golf05 - 2009. Június 30, 07:58
Gyula GP legalább a földön jár, nem játsza az agyát, szerény és világ életében tudott köszönni, mivel mindig ő vezette fel az F1 közvetítéseket. Vissza lehet nézni, évekig a Palik csak a verseny startja előtt fél perccel szólalt meg és a nézőknek még annyit sem mondott, hogy mukk. Szerintem ez parasztság, na jó csak bunkóság volt. Azonban, hogy ne csak szídjam, idén már szokott köszönni! Gratula!
Amitől a falat kaparom, amikor versenyautókat verseny személygépjárműzi, ühhhüümmmmözik, hoppácskázik, jahhh és mindent és mindenkit "fikázik" és kárörvend.
De amikor ő esett ki a DAKAR-os kocsijával az aszfaltozott autópályán 100 km/h-ás sebességnél, akkor nagyon el volt kenődve!
Szóval csak egy picit csippancson vissza az arcából és normálisan közvetítsen, ne alázza meg a Czollnert se!

Ja, még annyi.... az F1-es autóvezetést hagyjuk, mert ha nem ő lenne a Hungaroring vezérigazgatója, akkor ... no comment!

Sajnos nem a tehetségek kerülnek olyan helyzetbe, hogy F1-es autót vezethessenek, hanem a befolyásos, vagy pénzes emberek, vagy azoknak a gyerekei. Lásd: Baumgartner Zsoltika.
A pénz meg volt, de ..... :boxed3-h4h:
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Laszmen - 2009. Június 30, 11:57
Mondjam azt hogy nem hülyeség amit mondasz? ???
Palik mellé egy olyan karakterű ember kellene mint maga Palik, nem mint a nyuszi Gyula GP!
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Mihály Schumacher - 2009. Július 03, 23:43
A monaco-i nagydííjon Wéber a helyszinröl közvettitett
Jó napot kivánok ez a 67.monacó-i nagydíj  :o :o ???
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2009. Július 04, 00:32
A monaco-i nagydííjon Wéber a helyszinröl közvettitett
Jó napot kivánok ez a 67.monacó-i nagydíj  :o :o ???
Hogy mi? Monacoi Nagydíjon nem is Wéber volt a kommentátor. Amúgy az RTL klub soha nem közvetített élőben a helyszínről.

A Magyar Nagydíjat leszámítva.
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Mihály Schumacher - 2009. Július 04, 10:10
Nem arra gondoltam hanem ő volt a szakomentátor
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2009. Július 04, 15:16
Nem arra gondoltam hanem ő volt a szakomentátor
Egyáltalán nem volt jelen a Monaco Nagydíjon, mert akkor versenyeztek Németországban Palik Lászlóval együtt.
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Mihály Schumacher - 2009. Július 04, 15:20
Jaj de hülye vagyok baszus! ÖSSZEKEVERTEM a szújó zolival :idiot2: :idiot2: :idiot2: :idiot2:
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Forma1 Girl - 2010. április 18, 18:43
Hello
Sztem a legjobb párositás: Czolner Gyula+Szujó Zoltán
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: FFF - 2010. Június 01, 12:54
Hello
 Sztem :Palik Laci - Sulyó Zoltán
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Forma1 Girl - 2010. Június 01, 16:43
Gina! Palik-Szujó?

Akk inkább Czollner-Szujü v Wéber-Szujó!
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: F1Andris - 2010. Június 01, 17:37
Én anno bírtam Mezei Dánielt is!  ;)

Szerintem az RTL Klub + Czollner + Palik összetevők úgy rosszak ahogy vannak, változtatni kellene mindenen...
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Alexxa15 - 2010. Június 01, 17:46
 :) En birom Palikot.Mikor nem o kozvetit sokkal unalmasabbnak tunekk szamomra a futamok.Tudom sokan nem birjak es lecserelnek de szerintem unalmas lenne az kozvetites nelkule.
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: F1Andris - 2010. Június 01, 17:51
Igen közben hozzátesz valamit, mert fel tudja dobni a hangulatot, tud kiabálni stb, de amúgy nagyon lapos figura. Régebben sokkal normálisabb volt, és fura de még közben értett is az F1-hez. Amióta versenyzik mindent elfelejtett...

Pár hete itt voltak Kapuvár környékén egy tereprali futamon, láttam élőben, és egy nagyon arogáns nagyképű ember érzetét kelti, én nagyot csalódtam benne...

A TV-ben különböző riportokban mást mutat magáról! :-\
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Alexxa15 - 2010. Június 01, 17:58
NEm tudom en meg sosem lattam...mondjuk mikor benne volt a kesz atveresben eleg undok volt :D .De akkor se tudnam megszokni hogy ne o komentalja a forma1-et...csak akkor ha jonne valaki aki ert a Forma1-hez s meg belecsempesz egy kis humort is.Na akkor igen  :)
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Tina - 2010. Június 01, 18:09
Én egyiket sem szeretem a Palik Czollner duóból...

Palikot azért, mert futam közben sokszor nem a tényállással foglalkozik, hanem sokkal inkább Gyula szekálásával, lejáratásával, nekem ez unszimpatikus viselkedés. Így nekem a közvetítés egy ideje, színvonalon aluli! Az, hogy olykor kiabál, és hangsúlyoz dolgokat, azzal nem lenne bajom, de a hülye poénjaitól már égnek áll a hajam, nevetni sem tudok rajta!

Czollner, meg egy pipogya alak, arról nem beszélve mikor keveri a szezont a fazonnal!Ennyi év kommentátorkodás után azért illene felismerni a pilótákat stb...., bár ha választani kellene kettejük között, így is inkább őt választanám!

Viszont a múltkori széfben.... hát siralmasak voltak, már-már égő kategória! Nem azt mondom, hogy tudjanak mindent, évre pontosan, de nagy magyar írókat, kb-re beazonosítani, mikor éltek.... pfffffff, és még gyerek nap miatt jóval könnyebb kérdések is voltak, mint általában! Persze, rá lehet fogni, h rég tanulták, de azért na, egy alapműveltség legalább.... És amit ott is levágott a Laci... az alpári stílusában, nekem valahogy túljátssza ezt a szerepet! Nagyon nem vicces. És közvetítések alatt is, egyre jobban érződik ez a mondhatni paraszt stílus. Hát én velem biztos nem beszélne így, ahogy Gyulával! Nem hagynám magam, az tuti.
De senkivel nem tudja, hogyan beszéljen, Frank Tamással is, milyen hangnembe beszélt már, a legutolsó Kész átverésben? Pedig már csak a kora miatt is tisztelhetné annyira, hogy visszavesz!
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Forma1 Girl - 2010. Június 02, 15:08
Tina az  a Széf az tényleg brutál volt! Még az F1-es kérdésen is sokat gondolkodtak
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Moilanen - 2010. Június 14, 08:50
Könyörgöm, vegyék már fel az V. kerületi kábeles kínálatba a német rtl-t (akár a retekklub helyére, az lenne a legjobb), mert ezek a retkek elviselhetetlenek! czollner nullaíkújú gyula előbb azon hablatyol, hogy Heikki nem engedi el Buttont, miközben a Lotus ide legjobbját nyújtva a 6. helyen autózott, és egészen a boxkiállásáig pontszerző helyen haladt. Utána rákezd megint, hogy Heikki Button után most Alonsot is feltartotta, húdebéna, miközben épp Trullit körözte le a Ferrari, Heikki közben jóval előrébb épp Massával csatázott. A Live Timing mindenki számára elérhető, szerintem még a malawi tévé kommentátorai is használják, épp csak a retkes előemberek nem jutottak el erre a szintre.   :uglystupid2:
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2010. Június 14, 13:22
Igen, ezt én is észre vettem. Gyula nem volt formában, hiába kell mellé Palik, aki kordában tartja. :D
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2010. Június 26, 22:07
hát nem tom Palikot miért utáljátok jó valamikor nem jó de szerintem jobb mint a Czolner aki unalmas palikon legalább lehet röhögni most czolner csak mondja mondja bla bla bla   :idiot2: :closedeyes: Dávid Sándor is nagy arc volt még régen  :banan: ;D de végülis ti tudjátok
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Alexxa15 - 2010. Június 26, 22:23
Ja en is szaretem Palikot, mindig jokat rohogok rajta  :D .Mondjuk egyszer meghalgatnam Korda Gyorgyot f1-et kozvetitni  :D .Mondjuk kb ezt mondta volna mikor Kimi interiukat ad:es micsoda poker arcal kepes interiukat adni Kimi   :D
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2010. Június 26, 22:28
hát nem tom Palikot miért utáljátok jó valamikor nem jó de szerintem jobb mint a Czolner aki unalmas palikon legalább lehet röhögni most czolner csak mondja mondja bla bla bla   :idiot2: :closedeyes:

Én is így látom. ha Palik ott van, akkor Gyula legalább csöndben van. :D
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2010. Június 27, 18:22
Én is így látom. ha Palik ott van, akkor Gyula legalább csöndben van. :D
amugy Cole igazad van általában csöndben van  :2funny: :rofl:
: 2010. június 27. - 01:56:49
meg álltalában azért is mert Palik mindig belevág a szavába mondjuk én bírom jó arc!  :2funny:
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Diego - 2010. Június 29, 16:04
Üdv!

Én megköszönném Nekik, ha a futamot közvetítenék, nem pedig egymást szórakoztatnák, szekálnák, kisebb csapatokat kritizálnának (pl. Ferrari). Bár, ha jobban belegondolok, a közvetítés sem annyira megy nekik, mert sokszor elég nagy ostobaságokat beszélnek, neveket összekeverik, stb...
A legjobb, amikor elkezdenek spekulálni... Na akkor lenne jó egy beszéd némító gomb a távirányítón.
Az a legnagyobb baj velük... javítok. a szerkesztőségnek az a legnagyobb baja, hogy hagynak televízióban beszélni olyan embereket, akik nem tudnak helyesen beszélni.
Áll a hátamon a szőr, hogy minden második mondat "hát"-tal kezdődik.
Vajon az "ühhüm" igent jelenthet?

Diego
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Tina - 2010. Június 29, 20:20

Helló :) üdv a fórumon! :)
Igen az "öhömmm" az igent jelent nála! Én már rég óta úgy hívom hogy "öhöm Laci"!
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Diego - 2010. Június 30, 09:18
Szia!

Az biztos, hogy egy külön nyelvet kell megtanulni, hogy megértse az ember őket :)

Diego
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Forma1 Girl - 2010. Június 30, 10:49
Engem nagyon zavar az h Gyula 2s-sel mondja a szavakat amit 1-gyel kellene(pl.:Hamarossan) Engem ez nagyon zavar! Titeket nem?
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2010. Július 02, 10:13
Srácok most nem mind1 hogy ki kommentálja az F1-et jó Gyula néha tud uncsi lenni, Palik meg 1 állat  :boxed3-h4h: de hát azért meg lehet öket szokni! amugy meg Palikot nagyon bírom mert ténleg egy állat és amikor ordibál akkor szarrá röhögöm magam! xD  :rofl: :2funny: de ez van ha tudtok jobb kommentárokat akkor szóljatok és alkalmazuk öket!  O0  :mml:
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Tina - 2010. Július 02, 10:26

Én egy Szabó Robit jobban megtűrnék Laci mellett, vele azért lehet nem lenne ilyen lenézően "bunkó"!
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2010. Július 02, 10:32
hát Tina nem tom lehetet majdha Gyula felmond akkor kiderül hogy kimegy laci mellé vagy forditva ha Laci mond fel!
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Tina - 2010. Július 02, 10:35
hát Tina nem tom lehetet majdha Gyula felmond akkor kiderül hogy kimegy laci mellé vagy forditva ha Laci mond fel!

Gyanítom, hogy ez sosem következik be, Palik 80 akárhány évesen is kommentátor lesz!  ::-)
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2010. Július 02, 13:48
Én már azt sajnálom, hogy Szujót nem küldik ki a helyszínekre, már tavaly is elég kevés futamon voltak kint, de idén eddig 2 futamon volt Szujó. Szerintem ez nagy hiba az RTL-től.
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2010. Július 02, 16:35
Cole-nak igaza van! Szujót eddig állandoan kint láttam a helyzineken valamit mindig mondott vagy interjúztatott most meg semmi
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: speci - 2010. Július 02, 19:22
én a reklámokat is nagyon utálom, amit közben nyomnak. már nem csak 1x, de 2x is benyomják.  :tickedoff:
ennyire nem megy az rtl-nek?
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2010. Július 02, 19:50
amugy kajak most a reklámot kinézzi mert az ok hogy benyomják mármint az sem jó de most nem hiszem hogy az nézné bárki is! :idiot2: mert ami kiugrik kis ablak ott az élö adást nézzi mindenki nem a reklámot! :doh:
Cím: Re: A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2010. Július 02, 19:52
én a reklámokat is nagyon utálom, amit közben nyomnak. már nem csak 1x, de 2x is benyomják.  :tickedoff:
ennyire nem megy az rtl-nek?
Igen ennyire. De örülj neki, hogy ezek csak 10-15mp spotok, mert pl máshol több percig is eltart a szünet. Amúgy ha unalmas a futam, akkor nem számít.
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Sungirl - 2011. Március 14, 14:23
Meg volt olyan, hogy jó sokat késett az adás, mert ment egy film... vagy nem tudom mi volt az. Így alig beszéltek a stúdióbol. De ha vége is volt a filmnek, nemhogy legalább kapcsolnák vagy valami, még jön vagy 100 reklám... pedig már vagy 10 perce az F1nek kellett volna menni. De lényeg hogy a rajtról nem maradtunk le.
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2011. Március 14, 14:36
Az nem a film miatt volt, hanem előtte kézilabda meccs volt.

A felvezetőműsor már évek óta felesleges a csatornának, hiszen nem mindegyik helyszínre megy ki Szujó Zoli vagy Faragó András, bár lassan nekik sincs sok értelmük kimenni. Hiába kicsi ország vagyunk mi ehhez + egy kereskedelmi csatornának nem mindig éri meg sportműsorokat sugároznia. Ezért lesz érdekes, ha RTL elveszíti a jogokat, mert a köztévén még annyit se fogunk látni, mint most.. :)
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2011. Március 14, 14:46

Szóval azt mondod, hogy ha átkerül valami másik csatornára akkor ilyen helyszíni bemutatót meg ilyen szombati interjúkat nem fogunk látni? :4:
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2011. Március 14, 14:50
Szóval azt mondod, hogy ha átkerül valami másik csatornára akkor ilyen helyszíni bemutatót meg ilyen szombati interjúkat nem fogunk látni? :4:

A válság óta most se sokat látunk, de a köztévén biztos vagyok benne, hogy erre nem lesz pénz, nem is értem, hogy jöhet az az ötlet, hogy oda kerüljön. :)
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2011. Március 14, 14:52
A válság óta most se sokat látunk, de a köztévén biztos vagyok benne, hogy erre nem lesz pénz, nem is értem, hogy jöhet az az ötlet, hogy oda kerüljön. :)
Értem! De azt, hogy oda kerüljön azt én se! :doh:
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Ivancia - 2011. Március 14, 19:30
Mondjuk engem Palik nélkűl sokkal rosszabb lenne, mint interjúk nélkül.  :D
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2011. Március 14, 20:09
Mondjuk engem Palik nélkűl sokkal rosszabb lenne, mint interjúk nélkül.  :D
Így van Palik nélkül nem ér semmit az egész! PALIK COME BACK!!!! :king: :1: :clap1: :6:
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Ivancia - 2011. Március 14, 20:41
Bár félek, ebből SportKlub vagy DigiSport lesz a végén(szerencsére mindkettő van).  :-\
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2011. Március 14, 20:47
Sportklub az RTL klub csatornája, ott csak ismétlések mennek. :)

Én is a digitől félek, mert nekem nincs.
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2011. Március 14, 20:51
Sportklub az RTL klub csatornája, ott csak ismétlések mennek. :)

Én is a digitől félek, mert nekem nincs.
Nekem van Digim csak Mtv meg Comedy Centrál nincs és nem tom nézzni a Family guyt meg a South Parkot!  :crybaby: xD :2funny:
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Ivancia - 2011. Március 14, 20:59
Sportklub az RTL klub csatornája, ott csak ismétlések mennek. :)

Én is a digitől félek, mert nekem nincs.
Azt mondták RTL-esek, hogy egy egész országban elérhető tv adóra kerűlhet át, nos a Diginek jelen pillanatban 90%-os fedettség van, de simán elérhetővé teszik a többit, és valszeg oda mehet az F1(viszont ott lenne idő rá sztem ,max lehet, hogy reklámok lennének).

Hozzászólás összevonva: 2011. Március 14, 21:00
Nekem van Digim csak Mtv meg Comedy Centrál nincs és nem tom nézzni a Family guyt meg a South Parkot!  :crybaby: xD :2funny:
Mtv?

Az mindenhez jár nem?  ???
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Cole - 2011. Március 14, 21:03
Azt mondták RTL-esek, hogy egy egész országban elérhető tv adóra kerűlhet át, nos a Diginek jelen pillanatban 90%-os fedettség van, de simán elérhetővé teszik a többit, és valszeg oda mehet az F1(viszont ott lenne idő rá sztem ,max lehet, hogy reklámok lennének).

Hozzászólás összevonva: 2011. Március 14, 21:00
Mtv?

Az mindenhez jár nem?  ???

Diginek minden van, csak nem 90%-os lefedettsége, 25-30% között mozognak. :)

Dannybug nem arra a mtv-re gondolt, hanem a zene csatornára. :)
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Ivancia - 2011. Március 14, 21:09
Diginek minden van, csak nem 90%-os lefedettsége, 25-30% között mozognak. :)

Dannybug nem arra a mtv-re gondolt, hanem a zene csatornára. :)
"Színes csatornaválasztékkal rendelkező TV csomagok országos lefedettséggel! Lakóhelytől függően kábeles, vagy műholdas-antenna megoldással szolgáljuk ki ügyfeleinket."

Azért ekkorát nem hazudnak, Tv-ben is 88%-al reklámozták, VPOP eléggé megbüntette volna őkeet, egy ekkora hazugságért.  :)
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2011. Március 14, 21:11
Diginek minden van, csak nem 90%-os lefedettsége, 25-30% között mozognak. :)

Dannybug nem arra a mtv-re gondolt, hanem a zene csatornára. :)
így van én a Zene csatornára gondoltam nem a Magyar Televízióra :)
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Ivancia - 2011. Március 14, 21:15
így van én a Zene csatornára gondoltam nem a Magyar Televízióra :)
Arról nem nagyon hallotam még, asszem olyan soha nem is volt.

De a témához visszatérve a "nevétnemtudomdenagyonmélyhangú"-nak valami hangjához illőt kéne közvetíteni, most itt mondjuk pankrációra gondolok.  :D :D :D
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: DannyBug - 2011. Március 14, 21:16
Azt mondták RTL-esek, hogy egy egész országban elérhető tv adóra kerűlhet át, nos a Diginek jelen pillanatban 90%-os fedettség van, de simán elérhetővé teszik a többit, és valszeg oda mehet az F1(viszont ott lenne idő rá sztem ,max lehet, hogy reklámok lennének).

Hozzászólás összevonva: 2011. Március 14, 21:00
Mtv?

Az mindenhez jár nem?  ???
elég valószínű, hogy vagy a Digi sport vagy az M1 tele sporthoz menne, bár  ha a digihez menne ott azért macerásabb mert a Digi sport nem minden Tv szolgáltatónál van és igy ebből felháborodások lennének!
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Ivancia - 2011. Március 14, 21:31
Csak a TeleSport mindenféle sporteseményt közvetít(Olimpiák,Foci vb,Kézi), így néha érdekes lenne, speciel a Foci vb meccseinek időpontját aligha változtatnák meg az M1 miatt(persze-persze ott az M2,de az a ciki, hogy ott általában régi sorozatok mennek, amit a csatorna mostani nézői kedvelnek, nos azt viszont nem lehet, hogy 3 műsort adnak egyszerre két csatornán, márpedig csak így lehet megoldani, hogy maradjon sok néző, mellessleg az óránkénti híradóról beszéltem már, amit a félidő alatt egyszerűbb megoldani, mint mondjuk a SafetyCar alatt, azt pedig a kereskedelmi adók nem néznék jó szemmel, ha 3 csatorna nézői által kapott "juss" egy céghez folyik. márpedig ennek kéne lennie, hogy visszatérjek az óránkénti híradóhoz, ez jelen pillanatban az mtv egyetlen műsora ami a kereskedelmi adókkal felveszi a versenyt....).

Aki tovább szeretné olvasni eme nagyon bonyolult boncolgatásomat az keresse a könyvesboltokban a Miért nem lesz F1 az MTV-n cimű könyvet.  :D
Cím: Re:A magyar F1-es közvetítés primitív hibái
Írta: Sungirl - 2011. Március 15, 09:57

Na az érdekes lenne... Két szerelmes sorozat között sportközvetítés  xD

Meg a könyv...  xD
Weblap Olcsón! PC Szaki Most! specitool.hu
Finom17.com
mora, sopron, biorezonancia, homeopatia, colon, akupuntura
starbug -
Tudomány, sztárok, érdekességek